Infostart.hu
eur:
362.32
usd:
322.96
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly
A svájci Roger Federer a szerb Novak Djokovic ellen játszik az ausztrál nemzetközi teniszbajnokság férfi egyesének elődöntőjében Melbourne-ben 2020. január 30-án.
Nyitókép: MTI/EPA/AAP/Scott Barbour

Most öné lehetnek Roger Federer személyes ereklyéi

Azon a cipőn, amiben megnyerte egyedüli Roland Garros-trófeáját, még ott a salak nyoma. Arra is lehet majd licitálni.

Júniusban és júliusban, két aukció keretében kalapács alá kerülnek Roger Federer személyes tárgyai. A 20-szoros Grand Slam-győztes svájci teniszező az alapítványa számára gyűjt pénzt az akcióval.

Az első, június 23-i árverésen húsz tárgyra lehet majd licitálni, mindegyik a volt világelső GS-győzelmeinek egyikéhez kötődik. A kikiáltási árak háromezertől (körülbelül 1,25 millió forint) 70 ezer fontig terjednek.

Árverésre kerül például az az ütő és sportruházat, amellyel, illetve amelyben Federer 2009-ben megnyerte a Robin Söderling elleni döntőt a francia nyílt bajnokságon, s ezzel a még hiányzó GS-tornagyőzelmet is megkaparintotta. A cipőkön még látható a Roland Garros vörös salakjának nyoma.

"Az aukció minden egyes darabja teniszkarrierem egy-egy fontos pillanatát jelképezi. Ez az akció lehetőséget ad számomra, hogy a személyes gyűjteményem egy részét megosszam a szurkolóimmal" – mondta Federer, akit sokan minden idők legjobb teniszjátékosának tartanak.

Hozzátette: ennél fontosabb azonban, hogy a bevétellel a Roger Federer Alapítványt támogatják, amely így folytathatja oktatást segítő tevékenységét Afrikában és Svájcban.

A második, júliusi árverésen 300, alacsonyabb árú tárgyat kínálnak majd, például azokat a csuklószorítókat, amelyeket Federer profi pályafutása 1500. mérkőzésén viselt Bázelben.

A szervező Christie's szerint a két aukció legalább egymillió fontos bevételt hoz majd, de ez akár másfél millióig is felmehet.

Címlapról ajánljuk
Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban
BL élőben

Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban

A Liverpool a török Fenerbahce otthonában lép pályára, az AEK Athén a Real Madridot fogadja a mai BL-játéknap két 18.45-kor kezdődő találkozóján. A négy magyar válogatott játékos közül Szoboszlai Dominik kezd, Kerkez Milos, valamint Varga Barnabás és Vitális Milán a cserepadon ül – egyelőre.

Ügynökakták – Magyar Péter odaszúrt az egykori elitnek

Magyar Péter miniszterelnök az ügynökakták három irattípusának nyilvánosságra hozatala után úgy látja, most már nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy az elmúlt évtizedekben az akkori politikai és gazdasági elit miért nem tette elérhetővé a dokumentumokat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×