Infostart.hu
eur:
362.46
usd:
322.75
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly
Casemiro, a Real Madrid (b) és Sadio Mane, a Liverpool játékosa a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében játszott Real Madrid - Liverpool első mérkőzésen Manchesterben 2021. április 6-án.
Nyitókép: MTI/EPA/EFE/Juanjo Martin

Akad, aki szerint már most „gyanús” a bíró a Real Madrid BL-elődöntője előtt

Két egykori Chelsea-sztárral várja a Real Madrid a londoni Kékeket a ma esti Bajnokok Ligája-elődöntőre. A spanyol sajtó egy része máris „retteg”.

Az elmúlt időszakban mind a két csapat elsősorban a védelmének szilárdságával tűnt ki, Thomas Tuchel még veretlen idegenben, amióta január végén átvette a csapatot, s csupán három gólt kapott kapusa, a Real Madrid pedig az El Clásico megnyerése óta nem kapott tétmérkőzésen gólt.

A Real Madridban két egykori Chelsea-játékos is bevethető: Eden Hazard és a kapus Thibaut Courtois. A másik oldalon a korábbi madridista, Mateo Kovačić sérült.

Érdekes, hogy mindkét csapat játszott már az elődöntőbeli ellenféllel megegyező nemzetiségű csapattal tavasszal: a Real Madrid a negyeddöntőben a Liverpoolt ejtette ki, a Chelsea a nyolcaddöntőben az Atético Madridon jutott túl. Utóbbinál maradva: akkor még nem tudott Spanyolországban játszani a Chelsea, Bukarestben „vendégeskedett” Simeone csapatánál, de aztán a negyeddöntő mindkét mérkőzését Sevillában játszotta az FC Porto ellen, majd az elődöntő első mérkőzésére Madridba utazott.

Mind a két csapat megélt hullámvölgyet az idény során, a Real Madrid edzője, Zinédine Zidane állása – a spanyol lapok szerint – kétszer is veszélybe került, a Chelsea pedig edzőt is váltott, Frank Lampardot menesztette a vezérkar. A londoni Kékek egyébként óriási reményekkel kezdték az idényt, hiszen több mint kétszázmillió euróval erősítették meg a keretet, aztán 2021 elején még az is távolinak tűnt, hogy a jövő évi Bajnokok Ligájában elindulhat-e a csapat – és nem az Európai Szuperliga akkor már nyilvánvalóan tervezett indulása miatt.

Ha már a gyorsan dugába dőlt tervnél járunk, a Marca nagy cikket szentelt annak, hogy „Maximális nyomás Makkelie-n: gyanú alatt játékvezető? Az UEFA nem elégedett a Real Madriddal, amely a Chelsea ellen lép pályára a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén”.

A vezető madridi napilap kiélezi a helyzetet, amely egyébként is nagyon éles Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke és Aleksander Ćeferin között. Idézi, hogy az UEFA első embere kijelentette, hogy kevésbé tartja bűnösnek az elsőként visszatáncoló angol klubokat (köztük a Chelsea-t), mint a többieket, Pérezt pedig többször külön is bírálta.

Thomas Tuchel is érintette a témát a hétfői sajtótájékoztatóján, mondta, amit gondolt, s amit kellett:

„Száz százalékban bízom a játékvezetőben, az UEFA-ban és a versenyben.

A legjobb játékvezetőkre van szükségünk, mert ez nagyon-nagyon nehéz. És száz százalékban bízom abban, hogy a játékvezető megpróbálja a lehető legjobban vezetni a mérkőzést. Nem gondolkodom azon, hogy van-e előnye vagy hátránya valakinek egy sportpolitikai vita miatt. Nem is akarok ezen gondolkodni, mert ilyen nem létezik a számomra.”

A nehéz helyzetben lévő játékvezető a holland Danny Makkelie, 38 éves, a VAR-szobában közreműködve kapott szerepet a 2018-as világbajnoki döntőben, a Franciaország–Horvátország mérkőzésen, majd a Liverpool–Tottenham BL-döntőben is, egy évvel később. A Marca „emlékeztetett” arra, hogy mind a két találkozón akadt egy sokat vitatott, kezezés miatt befújt büntető. Makkelie vezette a tavalyi Európa-liga-döntőt, s idén már fújt a Real Madridnak, mégpedig az Atalanta elleni nyolcaddöntőben.

Azt egyébként Sergio Ramos értékesítette – s az olaszok vitatták a jogosságát.

Bajnokok Ligája, elődöntő, 1. mérkőzés. Real Madrid–Chelsea, 21.00, M4 Sport

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×