Infostart.hu
eur:
362.45
usd:
322.78
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

A Köln szurkolói VIII. Hennest gyászolják

Az 1. FC Köln futballistái a hétközi fordulóban – szezonjuk legbravúrosabb eredményét elérve, fontos három pontot szerezve a kiesés ellen vívott harcban – 2-1-re legyőzte a második helyen álló RB Leipziget a német labdarúgó Bundesliga 1-ben. Mintha csak a játékosok még egyszer, utoljára örömet akartak volna szerezni VIII. Hennesnek.

A szurkolók és a játékosok egykori nagy kedvence jobb létre szenderült. Az 1. FC Köln a német futball egyetlen csapata, amelynek igazi állat, s nem egy jelmezbe öltözött ember a kabalája.

A történet még 1950-ben, két évvel a klubalapítás után kezdődött. Egy cirkuszigazgató, Carola Williams egy kecskét ajándékozott a futballcsapatnak, hogy az szerencsét hozzon farsang idején.

Hennesnek a híres játékos, majd edző, Hennes Weisweiler után nevezték el a kecskét, aki 1950 és 1966 között hozott szerencsét a csapatnak, amely 1962-ben és 1964-ben is megnyerte a német bajnokságot, utóbbival a Bundesliga történetének első győztese lett. Addigra már kialakult a hagyomány, hogy – az egyesület színéből következően – piros ruhába öltöztetett kecske a mérkőzés előtt bemegy a pályára, majd az oldalvonalon kívülről nézi a mérkőzést.

Hennes, a kecske azóta elválaszthatatlan a klubtól. Képe bekerült a hivatalos címerbe, s „kecskés klubnak becézik az 1. FC Kölnt, mondhatni világszerte.

Egyetlen kecske sem szolgálta a klubot olyan hosszú ideig, mint I. Hennes. Őt követte II. Hennes (1966–1970), III. Hennes (1970–1975), IV. Hennes (1975–1982), V. Hennes (1982–1989), VI. Hennes (1989–1996), VII. Hennes (1996–2008), majd következett VIII. Hennes, aki tizenegy éven át támogatta a csapatot. 2008 júliusában négy jelölt közül választották ki egy online szavazás keretén belül az. 1. FC Köln szurkolói, mintegy nyolcezren. Hetven százalék körüli arányban voksoltak rá.

2019-ben, egészségi állapota miatt „visszavonultatták”, két éve, augusztusban IX. Hennes lépett a helyére, aki aztán hosszú hónapokon át a koronavírus-járványban érvényes szigorú szabályok miatt nem tudta „ellátni feladatát”.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×