Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Paulo Dybala, a Juventus játékosa (k) a labdarúgó Bajnokok Ligája G csoportjának negyedik fordulójában játszott Juventus - Ferencváros mérkőzésen a torinói Allianz Stadionban 2020. november 24-én.
Nyitókép: MTI/EPA-ANSA/Alessandro Di Marco

Dibusz: egy picit már elhittük, hogy megvan ez a pont

A Juventus edzője is dicsérte a Ferencváros játékát a BL-meccs után.

Büszke a játékosaira Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője, miután csapata csak hosszabbításban kapott góllal szenvedett 2-1-es vereséget a Juventus vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában.

"Csalódottak vagyunk, hogy a végén kikaptunk, de a mutatott játéknak nagyon örülök.

Védekezésben kiemelkedőt nyújtott az egész együttes. Nagyszerű meccset játszottunk a Juventusszal, és még kontrákra is maradt erő. Nem volt kevesebb lehetőségünk, mint a riválisnak" - értékelt a keddi összecsapás utáni sajtótájékoztatón az ukrán szakember, aki hozzátette, az öltözőben is azt mondta tanítványainak, hogy legyenek büszkék magukra.

Rebrov szerint a Ferencváros az első félidőben kifejezetten jól játszott, de a másodikban is magabiztosságot adott, hogy az első 15 percben nem kapott gólt. Megjegyezte, összességében az egész 90 perccel elégedett.

"Nem tudok, szeretnék egy játékost sem kiemelni, mert az egész csapat kiválóan teljesített. Védekezésben mindenki jól játszotta a saját szerepét. Ha a BL-ben ilyen védekezést tudunk nyújtani a Juventus ellen, akkor a hazai bajnokságban is képesek vagyunk rá" - fogalmazott elismerően Rebrov.

"Végig meccsben voltunk a Juventusszal, több olyan támadást is tudtunk vezetni, amire készültünk.

Az olaszoknak nem sok lehetőségük volt Ronaldo gólján kívül az első félidőben. A másodikban már kevesebbet birtokoltuk a labdát, kevesebb támadást vezettünk, az energiát felemésztette a védekezés, de szervezettek maradtunk, így alig volt lehetőségük. Megérdemeltük volna az egy pontot" - értékelt csalódottan a kapus Dibusz Dénes.

A magyar válogatott felidézte a hosszabbításban esett meccset eldöntő gólt is, szerinte szerencsétlen találattal kaptak ki.

"Morata a mozgásommal ellentétesen visszafejelte a labdát, próbáltam kézzel-lábbal hárítani, de besodortam a labdát. Ez egy minitragédia, 92 percen keresztül jól végeztük a dolgunkat, néha kis szerencsével, de tartottuk a döntetlent. Egy picit már elhittük, hogy megvan ez a pont, így rosszabbul érint, mintha tíz perccel a vége előtt kaptuk volna a gólt" - mondta Dibusz, aki hozzátette, bravúr lett volna megfogni hat-hét méterről a fejest, senki nem is hibáztatja, csak bosszantó, hogy ilyen szerencsétlen góllal vesztettek.

A 30 éves hálóőr szerint a Juventus elleni jó teljesítmény annak köszönhető, hogy sokat tanultak az előző három BL-csoportmérkőzésből, így kevesebbet hibáztak a védő harmadban, nem próbáltak minden labdát megjátszani.

Andrea Pirlo, a Juventus trénere elismerte, hogy nem játszott jól az együttese, amely szerinte nem használta eleget a széleket, és lassan járatta a labdát.

"Sok minden nem úgy működött, ahogy elterveztük, de végig hittünk a győzelemben, ezért dicséret jár a játékosoknak, mert ez vezetett sikerre.

Fel tudtunk állni a kezdeti hibából" - fogalmazott a játékosként világbajnok vezetőedző, aki nem mulasztotta el megdicsérni a Ferencvárost, amiért a dinamikus játékosaival zavart tudott kelteni.

A G csoportból négy forduló után a százszázalékos Barcelona, valamint a Juventus is továbbjutott, a Ferencváros a hozzá hasonlóan egypontos Dinamo Kijevvel harcol a harmadik helyért, amely Európa-ligás folytatást ér a tavaszi szezonra. Az ukránok jelenleg jobb gólkülönbségükkel megelőzik a magyar bajnokot. Jövő szerdán az ötödik fordulóban a zöld-fehérek a katalán sztárcsapatot fogadják a Puskás Arénában.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×