Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
A sport kategóriában Prima Primissima Díjra jelölt Kőbán Rita olimpiai bajnok kajakozó az MTK kajak-kenu vízitelepén 2016. szeptember 28-án.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Három új tag a sport halhatatlanjai között

Kajakozót, párbajtőrvívót és asztaliteniszezőt választottak a tagok közé.

A Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete az olimpiai, világ- és Európa-bajnok kajakos Kőbán Ritát, az ötkarikás és vb-aranyérmes párbajtőrvívó Schmitt Pált, a Nemzet Sportolóját, valamint a vb- és Eb-győztes asztaliteniszező Jónyer Istvánt választotta tagjai közé.

A szerdai közgyűlésen alapszabályt módosítottak, mivel az eddigi nem tette lehetővé a digitális szavazást, aminek a szükségességére a koronavírus-járvány mutatott rá. Előzőleg több tag jelezte, hogy tart a fertőzéstől, ezért óvatosságból nem vesz részt személyesen az eseményen. Végül a tizenhétből tízen jelentek meg, és most még csak ők szavazhattak.

A július 29-én megválasztott új elnök, a kétszeres olimpiai bajnok párbajtőröző Nagy Tímea elmondta,

nyolc név merült fel, és szoros versenyben választották ki az új tagokat, akik az idén elhunyt Székely Éva, Wichmann Tamás és Kárpáti György helyére kerülnek az egyesületbe.

A közgyűlés a járványügyi szabályok szigorú betartásával zajlott le. A kilencvenes évek elején alakult Halhatatlanok Klubjának, későbbi nevén Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének kiemelt célja, hogy példaképeket állítson a fiatalok elé. A tagok nem kapnak díjazást, jelentős feladatuk, hogy járják az országot, a határon túli településeket, és pódiumbeszélgetések alkalmával iskolákban, művelődési házakban beszélgetnek sportpályafutásukról, terjesztve a sport értékeit, az olimpiai eszmét.

A Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének jelenlegi tagjai: Darnyi Tamás, Dunai Antal, Egerszegi Krisztina, Fa Nándor, Faragó Tamás, Gyulay Zsolt, Hegedüs Csaba, Jónyer István, Kamuti Jenő, Kásás Tamás, Keleti Ágnes, Kovács Katalin, Kőbán Rita, Magyar Zoltán, Nagy Tímea (elnök), Polgár Judit, Rejtő Ildikó, Schmitt Pál, Török Ferenc, Vaskuti István

Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×