Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
324.83
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: dvsc

Bejelentették, hol folytatja Dzsudzsák Balázs

A 108-szoros válogatott futballista hazatér.

A másodosztályú Debrecen labdarúgója lesz Dzsudzsák Balázs - a hírt, ami napok óta sejthető volt, hivatalosan is bejelentette a klub.

A 33 esztendős szélső egyelőre a bajnokság végéig szóló szerződést írt alá, de a felek az esetleges folytatásról is leülnek majd tárgyalni.

A 108-szoros válogatott játékos érkezését a Loki nyilvános edzése előtt Szabó Péter, a DVSC Futballszervező Zrt. elnöke jelentette be a szurkolóknak.

A Nagyerdei Stadion gyepére érkező Dzsudzsákot vastapssal fogadták a nézők.

A futballista elmondta: 12 év külföldi szerepléssel, 108 válogatott mérkőzéssel, magyar és holland bajnoki címmel a háta mögött nagy örömmel tért vissza a Lokihoz, mert úgy érzi, ezzel lett teljes a karrierje. Hozzátette: a családja, a szülei után a DVSC-nek köszönheti a legtöbbet, és minden tudásával igyekszik majd segíteni a csapatot a céljai elérésében.

"A DVSC-nek nem az NB II-ben van a helye, azon leszek, hogy a Loki a szezon végén visszajusson az NB I-be" - fogalmazott Dzsudzsák.

Az első élvonalbeli mérkőzését a Debrecen színeiben játszó támadó a klub hivatalos honlapjának adott interjúban elárulta, a lengyel bajnokságból komolyan érdeklődött iránta egy csapat, de várhatott volna még törökországi és szaúdi ajánlatra is.

"Sikerre éhes labdarúgóként érkeztem. Remélem, a teljesítményemmel meg tudom győzni Kondás Elemért, hogy a pályán a helyem.

Messze vagyok a levezetéstől, sokkal többet érzek magamban, minthogy megelégedjek a kispaddal és az utolsó húsz percekkel" - nyilatkozta Dzsudzsák, aki a válogatottba való visszatérését firtató kérdésre hangsúlyozta, reményei szerint még szerepelhet a nemzeti együttesben, de a legfontosabbnak most azt tartja, hogy minél többször pályára lépjen a DVSC-ben.

Dzsudzsák arról is beszélt, hogy 19-es mezben fog játszani, mert abban robbant be a köztudatba a DVSC színeiben, illetve tervei szerint Debrecenből vonul majd vissza.

Dzsudzsák három bajnoki címet és egy Szuperkupát nyert a hajdúsági együttessel,

A középpályás 2004 és 2008 között volt már a Loki játékosa, 54 meccsen 14 gólig jutott, három bajnoki címet és egy Szuperkupát nyert, majd a holland PSV-be szerződött. Három évvel később Oroszországba szerződött, ahol előbb az Anzsi Mahacskala, majd a Dinamo Moszkva labdarúgója volt. Egy rövid törökországi kitérőt követően az elmúlt négy idényt az Egyesült Arab Emírségekben töltötte

Dzsudzsák Balázs legutóbb az Egyesült Arab Emírségek élvonalában szereplő al-Ain játékosa volt, de szerződése a nyáron lejárt. Az MTK-nál edzett, erőnléti felkészülését pedig Shane Tusup is segítette.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×