Az akkor húszéves középpályás 2007. október 24-én írta alá első, ötéves légiós szerződését, a holland PSV-hez. Addigra már nyert három bajnoki címet itthon, a klubtörténet első három országos elsőségét szerezve társaival.

Azóta a Loki még négyszer bajnok lett, majd idén nyáron, huszonhét éves élvonalbeli szereplés után kiesett az NB II-be.

Így aztán a klubtörténet egyik legkülönlegesebb alakja a Merkantil Bank Ligába tér vissza, könnyű prédájává válva irigyeinek vagy rosszakaróinak. Vélelmezzük: ha Dzsudzsák egy éve tér haza, ugyancsak az előző lezárt szezonban, a 2018–2019-esben bajnoki bronzérmes DVSC-ben futballozik, akkor vélhetően ez senkinek nem jelentett volna gondot. Most, hogy az akkori csapatnál a játékosállományát tekintve semmivel sem gyengébb, ám mégis csak egy NB II-ben szereplő gárdát erősít majd, negatív a megítélése.

Ám mielőtt felelevenítenénk, a Dzsudzsák-karrier ívét, emeljük ki: nem példátlan a magyar labdarúgás történetében, hogy az előző egy-másfél évtized egyik sztárja pályafutása egy késői szakaszában a második - vagy alacsonyabb - vonalban játszik. Csak öt név mutatóba:

• Bene Ferenc a Volán SC-be,
• Dunai II Antal éppen a Debreceni VSC-be,
• Szűcs Lajos a Vasas Izzóba,
• Páncsics Miklós a Bp. Építőkbe,
• jó tíz évvel később Várady Béla a Váci Izzóba igazolt, egyaránt 33 évesen.

Dzsudzsák Balázs minden évek legdrágább magyar futballistája lett, a mérvadó külföldi portálok szerint 40,1 millió eurót fizettek ki érte a vásárló klubok.

Az első vevő a holland Philips SV volt. A középpályásnak az eredeti megállapodás szerint 2008 nyarán kellett volna Eindhovenbe mennie, de végül már januárban költözött. Jó csapatba került, amelyet még jobbá tett: nyáron

sorozatban negyedszer ünnepelhetett bajnoki címet, ezúttal a holland élvonal aranyérmét akasztották a nyakába.

Összesen három és fél szezont játszott Hollandiában. A klub szempontjából nem volt felhőtlen időszak – a PSV az ideálisnál többször váltott például edzőt, Huub Stevens, majd Fred Rutten sem bizonyult jó választásnak – ennek ellenére Dzsudzsák Balázs a pályafutásának legjobb, legsikeresebb éveit töltötte ott.

Ebből az időszakból – a már említett 2008-as bajnoki cím mellett – talán a nemzetközi kupameccseket érdemes kiemelni. 2010 októberében nehéz szívvel készült korábbi csapata, a DVSC elleni Európa-liga-meccsre, de a magyar közönség ellenfélként is megható szeretettel fogadta, majd

a francia Lille OSC elleni meccs visszavágóján szinte egyedül verte meg a franciákat.

2011 nyarán hagyta el Hollandiát, június 12-én négyéves szerződést írt alá az orosz bajnokságban nagy tervet szövögető, dagesztáni Anzsi Mahacskalához. Nem került „egyszerű” helyre. A dagesztáni politikai helyzet miatt át kellett értékelni a „hazai pálya” fogalmát, a csapat gyakorlatilag Moszkva mellett élt és edzett. A milliárdos tulajdonosnak, Szulejman Kerimovnak köszönhetően viszont igazi „nemzetközi brigád” formálódott a dagesztáni klub sárga mezében, olyan játékosokkal, mint a brazil világbajnok Roberto Carlos, a kameruni Samuel Eto’o, az orosz Jurij Zsirkov, Dzsudzsák Balázs, és nem megfeledkezve a menedzserről, Guus Hiddinkről sem.

Dzsudzsák Balázs a hosszú távú kontraktus ellenére, mindössze fél évet töltött a szabályozó megszorítások miatt egyre nehezebb helyzetben lévő klubban – a 2012-es évet gyakorlatilag már Moszkvában, a Dinamóban kezdte. Három és fél évet töltött az orosz futball talán legpatinásabb klubjánál. Jól játszott, de a zajos sikereknek gátat szabott a Dinamo pénzügyi helyzete. A csapat 2012-ben bejutott az Orosz Kupa döntőjébe, a 2014-2015-ös szezonban pedig a legjobb tizenhatig menetelt az Európa-ligában, de a nemzetközi szereplés bevételei sem segítettek a klub anyagi helyzetén.

2015 nyarán Dzsudzsák Balázs újra váltott, előbb egy szezonra a török Bursaspor, majd 2016 augusztusában az Arab Emírségek-beli al-Vahda játékosa lett.

Az arab csapatba a számára is roppant sikeres, 2016-os Európa-bajnokság után szerződött.

Az emírségekbeli csapatával 2017-ben megnyerte az Elnök-kupát, 2018-ban pedig az Öböl-kupát. Ha ezeknek a sikereknek nem is könnyű megtalálni a megfelelőjét az európai futball polcain – azért mégis csak sikerek.

2018 nyarán – hosszas tárgyalások után – újra klubot váltott, a szintén arab emírségekbeli, a helyi profi bajnokságban újoncként rajtoló, kalbai, al-Itthad játékosa lett. Két évet töltött ott, majd idén néhány mérkőzést a térség egyik legtekintélyesebb csapatában, az al-Ajnban töltött.

Most pedig hazatért. Nyilván mérleget vont, s hogy mi lett az eredmény, csak ő tudja.

Talán annyi megkockáztatható:

többet elért, mint amennyit kisgyerekként remélt. S jóval kevesebbet, amennyit a szurkolók a hollandiai pályafutása alapján vártak

tőle.