Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Dzsudzsák Balázs, a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságról hazatérő magyar labdarúgó-válogatott játékosa a fővárosi Hősök terén tartott ünneplésen 2016. június 27-én. Az előző napon a csapat kikapott Belgiumtól a nyolcaddöntőben, így kiesett.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Dzsudzsák Balázs már az MTK-nál edz

Intenzív tárgyalások zajlanak, sőt.

Az MTK-val edző Dzsudzsák Balázsnak akár a közeljövőben is ajánlatot tehet a Hungária körúti klub – értesült az MTK életét jól ismerő forrásból az atv.hu. Érdeklődésükre egy neve elhallgatását kérő klubvezető azt mondta: intenzív beszélgetés zajlik a klub sportigazgatója, valamint Dzsudzsák és a futballista ügynöke között, vagyis, ahogy a neve elhallgatását kérő illetékes fogalmazott, "bizonyos értelemben túl vagyunk az »ajánlaton«, bizonyos értelemben előtte".

Dzsudzsák Balázs augusztus eleje óta látogatja az MTK Budapest edzéseit. Polyák Balázs sportigazgató az MTK hivatalos honlapjának úgy nyilatkozott, „a találgatásokat megelőzve szeretném elmondani, hogy Balázs nem lesz az MTK játékosa”.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×