Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Arturo Vidal (j) és Sergi Roberto, az FC Barcelona (b), valamint Sadio Mane, a Liverpool játékosa a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágó mérkőzésén a liverpooli Anfield stadionban 2019. május 7-én.
Nyitókép: MTI/AP/Dave Thompson

Ezek lehetnek a hét legfontosabb átigazolásai az európai csúcsfutballban

A nemzetközi sajtó szerint több átigazolási ügy végére is pont kerülhet az ellőttünk álló héten. Van köztük olyan is, amelyikben több mint százmillió euró az ár.

ARTURO VIDAL. A chilei középpályás szinte biztosan visszatér az olasz futballba, s az Inter játékosa lesz. Európában nyert már bajnoki címet a Juventusszal, a Bayernnel és a Barcelonával is – nem is keveset, a három ligában sorozatban nyolc bajnokságot nyert, idén nyáron szakadt meg a sorozat –, most azért tér vissza a Serie A-ba, hogy az Interrel is nyerjen. Lionel Messi és Luís Suárez a közösségi médián keresztül (is) már elbúcsúzott tőle, az átigazolás több mint valószínű.

EDIN DŽEKO: Az AS Roma bosnyák kapitánya a Juventusba tart.

ARKADIUSZ MILIK: A Napoli lengyel támadója pótolhatja Džekót a farkasoknál.

JADON SANCHO: A brit bulvárlap, a Sun szerint a Manchester United még ezen a héten meg akarja venni az angol válogatott játékost a Borussia Dortmundtól. Az ár 155-120 millió euró között lehet.

JESSE LINGARD: A Tottenham is tovább erősítene, Reguilon és Gareth Bale után a Manchester United csatárát is megszerezné. Lingard elengedéseének lehet feltétele Sancho érkezése.

ALEX TELLES: A Manchester United kitartóan érdeklődik az FC Porto brazil balhátvédje iránt.

WOUT WEGHORST: a Wolfsburg holland csatára iránt érdeklődik a Tottenham.

SERGE AURIER: Még mindig Spurs, az elefántcsontparti jobbhátvéd nem szerepel José Mourinho további terveiben, állítólag a Szpartak Moszkva veheti meg.

DELE ALLI: El akarja adni a Tottenham, hogy javítson a mérlegén, de nincs egyelőre konkrét kérő. A PSG vevő lehet.

DANIEL JAMES: A Manchester United ballábas játékosa a Leeds Unitedbe tart.

EDOUARD MENDY. A Rennes szenegáli kapusáért 30 millió eurót fizet a napokban a Chelsea.

ALEX OXLADE-CHAMBERLAIN: A Liverpool megvette a Wolvestól a múlt héten Jotát, s eladta korábban a farkasoknak a 18 éves Ki-Jana Hoevert. Ám a sor még folytatódhat, a vörösök 30 millió euró körüli összeget kérnek Oxlade-Chamberlainért.

THOMAS PARTEY: Az Arsenal érdeklődik már hetek óta – az Atlético Madrid ghánai középpályása iránt, a pénz mellett odaadná Lucas Torreirát is.

NÉLSON SEMEDO: A Barcelona hátvédje a Wolverhamptonba kerülhet, hogy pótolja a Wolves korábbi jobbhátvédjét, a Tottenhamnek eladott Matt Dohertyt. A portugál védő 38 millió euróba kerülhet honfitársa, Nuno Espirito csapatának.

KALIDOU KOULIBALY: A nyár egyik nagy igazolása lehet a Manchester Cityé, ha sikerül megszerezni a Napoli szenegáli védőjét. A vételi ár szinte biztosan 80 millió euró fölött lenne.

JULES KOUNDÉ: A Manchester City a Sevilla francia védője iránt is érdeklődik, akár úgy is, hogy Nicolás Otamendit is átengedi a pénz mellett.

SZOKRATISZ PAPASZTATHOPULOSZ: Az Arsenal görög védője Nápolyba költözhet, ha a klub valóban elengedi Koulibalyt. A hátvéd 2008 és 2012 között játszott már a Serie A-ban.

JUNIOR FIRPO: A Barcelona fiatal hátvédje kölcsönbe az Atalantához tart.

MEMPHIS DEPAY: A Lyon holland kapitányát korábban a Barcelonával hozták hírbe, most állítólag a Milanhoz tart. Paqueta mehet az ellenkező irányba.

Címlapról ajánljuk
„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

Minden nap csak egy kicsit fejlődni és egymást irigység nélkül segíteni – ez a norvég sikersorozat receptje a sportéletben és azon túl is. A többi között erről beszélt az InfoRádióban a 10-szeres magyar válogatott futballista Kovács Péter, aki kitért a Bodö/Glimt Bajnokok Ligája-menetelésére is.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Döntött a világ egyik legnépesebb országa, de a neheze csak most jöhet: a nagyhatalmak feszülten figyelik a helyzetet

Döntött a világ egyik legnépesebb országa, de a neheze csak most jöhet: a nagyhatalmak feszülten figyelik a helyzetet

Kevesebb, mint két évvel ezelőtt váratlanul összeomlott a politikai vezetés a világ egyik legnépesebb országában, Bangladesben. Az egyre inkább autoriter rendszerbe forduló Sejk Hasina miniszterelnök vezette korszak végül 2024 augusztusában a politikus helikopteres menekülésével zárult le. Az ezt követő átmeneti helyzetnek vetettek véget a 2026 februárjában megtartott választások, ezek újra stabilizálhatják a 173 milliós lakosságú országot. Ugyanakkor a feszült geopolitikai helyzetben egyáltalán nem mindegy, hogy Dakka milyen irányba megy tovább.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×