Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Felhúzzák a japán zászlót az olimpiai zászló mellé az olimpiai láng átadási ünnepségén Athénban 2020. március 19-én. A koronavírus-járvány miatt nézők és delegációk részvétele nélkül megrendezett eseményen a tokiói nyári játékok szervezőbizottságának képviseletében Imoto Naoko japán úszó vette át az olimpiai lángot. Az ötkarikás játékok jelképét azok a japán szervezők viszik el Távol-Keletre, akik már múlt héten megérkeztek Európába. A tokiói nyári olimpiát a tervek szerint július 24. és augusztus 9. között rendezik meg.
Nyitókép: MTI/AP/AFP POOL/Aris Messinis

A kormányzó szerint akár „egyszerűsített” is lehet az olimpia

Koike Juriko, Tokió kormányzója szerint szükségessé válhat "egyszerűsített" olimpia megrendezése.

A szervezők a koronavírus-járvány hatásait elemezve különböző változtatásokon gondolkodnak. A Jomiuri című lap azt közölte, hogy már fontolóra vették a fertőzötteket kiszűrő teszt kötelezővé tételét, illetve azt, hogy a tervezettnél kevesebb néző előtt rendezzék meg a versenyeket.

John Coates, aki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) részéről felügyeli az előkészületeket, úgy fogalmazott: mivel egyelőre nincs hatékony védekezés a vírus ellen, a szervezőknek olyan terveken is el kell gondolkodniuk, melyek megvalósulása esetén a korábbiaktól nagyon eltérő olimpiára kerülhet sor.

Koike nem bocsátkozott részletekbe, de ő is úgy foglalt állást, hogy szükséges az erről szól eszmecsere.

"Az olimpia és a paralimpia megrendezéséhez a tokióiak, a japán emberek szimpátiájára és megértésére van szükség. Éppen ezért szükséges, hogy ésszerűsítsük, ami ésszerűsítésre szorul és egyszerűsítsük, amit egyszerűsíteni kell" - jelentette ki.

A kormányzati és szervezőbizottsági forrásokra hivatkozó Jomiuri értesülése szerint a házigazdák többek között arról egyeztetnének a NOB-bal, hogy a versenyzők és kíséretük mellett szükség esetén a nézőket is PCR-teszteknek vetnék alá, továbbá korlátoznák a ki- és bejárást az olimpiai faluban.

Thomas Bach NOB-elnök és Abe Sindzó japán miniszterelnök március 24-én állapodott meg az olimpia és a paralimpia jövő évre halasztásáról, további csúsztatás azonban kizárt.

A 2021-re áthelyezett olimpia július 23-án kezdődik és augusztus 8-ig tart, míg a paralimpiára augusztus 24. és szeptember 5. között kerül majd sor.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×