Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Zsóri Dániel az év legszebb góljáért járó, idén tizenegyedszer átadott Puskás Ferenc-díjjal a kezében a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, a FIFA díjkiosztó gálaestjén Milánóban 2019. szeptember 23-án. Zsóri első magyarként érdemelte ki az elismerést.
Nyitókép: MTI/AP/Antonio Calanni

Az idén nem adja ki a FIFA a Puskás-díjat

A FIFA úgy döntött, hogy törli a 2020-as „Best” díjátadó ünnepséget. Ebben az évben – tekintettel a koronavírus-járvány miatt felfüggesztett futballéletre – nem hirdet győztest a megszokott kategóriákban.

A 2020-as ünnepséget szeptemberre, Milánóba tervezték, de – túl azon, hogy a futballélet teljesen leállt – erősen kétséges az is, hogy akkor már meg lehetne-e tölteni egy színháztermet a fertőzésveszély nélkül.

Miután 2019-ben Lionel Messi és a nőknél Megan Rapinoe győzött, így ők (legalább) két évig őrizhetik trónjukat. Így Zsóri Dániel is két éven át lesz a Puskás-díj védője.

A többi fontos díjat illetően a France Football még nem döntött az Aranylabdáról, s kétséges, hogy az UEFA megjutalmazza-e az általában a következő idény csoportkörének sorsolására időzített rendezvényén a 2020–2021-es idény legjobbjait.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×