Az első két helyezettel nem igazán lehet vitatkozni, hiszen mind a még mindig aktív Gianluigi Buffon, mind a szívproblémái miatt nemrégiben visszavonulni kényszerült Iker Casillas pályafutása átfogja ezt a korszakot. Mindketten nyertek világbajnoki címet, bármelyik futballrajongó képes lenne felidézni emlékezetes bravúrjaikból néhányat.

Érdekes, hogy az FFT Buffont tette az első helyre, noha spanyol kollégájának, aki a vb-elsőség mellett kétszeres Európa-bajnok, háromszor pedig BL-győztes is volt, nemzetközi titulusokban sokkal gazdagabb a karrierje.

A harmadik helyre került a holland Edwin van de Sar, aki a kétezres években már „csak” légiósként szerepelt a klubfutballban, a Juventus, a Fulham és a Manchester United tagjaként. A megbízhatóság mintaképeként emlékeznek rá.

Negyedik a cseh Petr Čech, aki franciaországi évei után került a Premier League-be, a Chelsea-hez, majd az Arsenalban zárta le a karrierjét.

Két német követi őt, Manuel Neuer és Oliver Kahn, akik közül előbbi talán azért „győzött” honfitársával szemben, mert világbajnoki címet nyert. Kahn, akit Titánnak is becéztek, 2002-ben a döntőig a vállán vitte a Nationalelfet, de a brazilok ellen az első kapott gólnál súlyosan hibázott.

Mindazonáltal alighanem ők hatan azok, akiknek a helye megkérdőjelezhetetlen a Top 10-ben. A további négy (Victor Valdés, David de Gea, Júlio César, Hugo Lloris) mind-mind kitűnőség, de vélhetően ugyanennyi erővel a listára kerülhetett volna Jens Lehmann. Jan Oblak, Fabien Barthez, Keylor Navas, Alisson Becker, Marc-André ter-Stegen vagy Thibaut Courtois is.