Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
316.04
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Az Old Traffordon ért véget a Liverpool győzelmi sorozata

A listavezető Liverpool 1-1-es döntetlent játszott a Manchester Uniteddel idegenben az angol labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójának vasárnapi rangadóján.

A hazaiak a 37. percben Marcus Rashford révén kerültek előnybe, és bár a gól előtt úgy tűnt, az MU ellentámadását egy szabálytalanság előzte meg, a játékvezető a videobíró használatát követően is hajthatatlan maradt. Nem sokkal később a Liverpool Sadio Manénak köszönhetően egyenlített, de a technika ezúttal is a Vörös Ördögöket segítette, ugyanis kiderült, hogy a szenegáli támadó részben kézzel vette át a labdát.

A fordulást követően az MU kontrákra rendezkedett be, a Liverpool nyomását a 85. percig bírta, ekkor a csereként pályára lépő Adam Lallana egyenlített és állította be a végeredményt.

A Bajnokok Ligája-győztes Liverpool sorozatban 17 megnyert bajnoki mérkőzés után vesztett pontokat, egy újabb győzelemmel beállította volna a Manchester City rekordját. (Állás a cikk végén az eredmények után.)

Premier League, 9. forduló:

Manchester United-FC Liverpool 1-1 (1-0)

szombaton játszották:

Crystal Palace-Manchester City 0-2 (0-2)

Everton-West Ham United 2-0 (1-0)

Aston Villa-Brighton 2-1 (1-1)

Bournemouth-Norwich 0-0

Chelsea-Newcastle United 1-0 (0-0)

Leicester City-Burnley 2-1 (1-1)

Tottenham Hotspur-Watford 1-1 (0-1)

Wolverhampton Wanderers-Southampton 1-1 (0-0)

hétfőn játsszák:

Sheffield United-Arsenal 21.00

Az állás

1. FC Liverpool 9 21- 7 25 pont

2. Manchester City 9 29- 9 19

3. Leicester City 9 16- 8 17

4. Chelsea 9 19-14 17

5. Arsenal 8 13-11 15

6. Crystal Palace 9 8-10 14

7. Tottenham Hotspur 9 15-13 12

8. Burnley 9 12-11 12

9. Bournemouth 9 13-13 12

10. West Ham United 9 11-13 12

11. Aston Villa 9 15-13 11

12. Wolverhampton 9 12-12 11

13. Manchester United 9 10- 9 10

14. Everton 9 8-13 10

15. Sheffield United 8 7- 7 9

16. Brighton 9 9-12 9

17. Southampton 9 9-16 8

18. Newcastle United 9 5-14 8

19. Norwich City 9 10-21 7

20. Watford 9 5-21 4

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×