Infostart.hu
eur:
363.85
usd:
327.1
bux:
143808.14
2026. október 14. szerda Helén
Rasovszky Kristóf, a csapat második versenyzője  az 5 kilométeres nyíltvízi úszás csapatversenyében Balatonfüreden 2017. július 20-án.
Nyitókép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Rasovszky Kristóf nem bánja, hogy rúgást kapott a szemüvegére

Hivatalosan is Világkupa-győztes lett Rasovszky Kristóf. A világbajnok nyílt vízi úszó az InfoRádióban elmondta: egész évben magas szinten tudott versenyezni.

Már a minapi kínai Világkupa-verseny előtt szinte behozhatatlan előnye volt a sorozatban Rasovszky Kristófnak, akinek gyakorlatilag csak rajthoz kellett állnia, hogy a végső összetett győzelmet bezsebelje, ennek ellenére nem vette félvállról a versenyt, 5. helyen zárt, méltóan befejezve az évet.

"Az év során sikerült végig jó teljesítményt nyújtani. Alapvetően most,

az utolsó versenyen elért eredmény, az 5. hely volt a legrosszabb az év során, bármelyik versenyt nézzük, ahol elindultam"

- adott számot teljesítményéről a Balaton SE versenyzője, aki a Világkupa összes versenyén dobogón állt idén az utolsó kettőt kivéve.

Erre az évre - mint az InfoRádióban fejtegette - "jó jelként" tekint az úszó, nem voltak megingásai, nem volt alapvető hiba az úszásában.

A Vk-záráson - mint bevallotta - más felfogásban versenyzett, mint ahogy szokott, "lesz, ami lesz" alapon, de ez is azért történt így, mert a helyezés már nem számított a pontversenyben, akkora volt az előnye.

"Lehetett mást is kipróbálni. Alapvetően az, hogy a dobogóért harcban tudtam lenni annak ellenére, hogy az utolsó körben kaptam egy rúgást a szemüvegemre, ami miatt meg kellett állnom igazítani, megfelelő. Messze is voltam a csúcsformától, ennek ellenére csatára tudtam kényszeríteni a többieket, nem vagyok elkenődve" - tette hozzá.

Rasovszky Kristóf még versenyez egyet Dohában, amire a vb-helyezéseivel szerzett kvalifikációt. Ezzel ér véget ténylegesen a nyílt vízi úszószezon, amit pár hét pihenés követ.

Decemberben versenyez majd újra, ahol felmérik, milyen állapotban van,

majd kezdődhet a munka az olimpiai felkészülés jegyében.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Turi Attila, az MMA elnöke: az átvilágítás alatt is mi tesszük a dolgunkat

Turi Attila, az MMA elnöke: az átvilágítás alatt is mi tesszük a dolgunkat

A fiatal és középgenerációs művészek támogatását ösztöndíjprogramokkal és hálózatépítéssel is segíti a Magyar Művészeti Akadémia – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a köztestület elnöke. Turi Attila a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia helyzetének rendezését kormányzati feladatnak nevezte, ugyanakkor hangsúlyozta: nem szerencsés, ha a kulturális intézmények között ellentétek alakulnak ki. Hangsúlyozta azt is, hogy az MMA a jövőben is átláthatóan, a kormánnyal együttműködve végzi a munkáját, de nem politikai szempontok alapján dönt, hanem a teljesítményt értékeli.

Varga Mihály jegybankelnök a palamentben: vagyonmentésre irányuló lépéseket tettünk

A Magyar Nemzeti Bank vagyonmentési programjának keretében már több mint 100 milliárd forint elvesztését sikerült megakadályozni – mondta Varga Mihály, a jegybank elnöke az MNB 2025-ös beszámolójának parlamenti vitájában.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Sokkoló támadás érte Moszkvát, az oroszok hallani sem akarnak a békéről - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Sokkoló támadás érte Moszkvát, az oroszok hallani sem akarnak a békéről - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Kiszivárgott egy új béketerv a háború lezárására: ezúttal egy európai-amerikai javaslatról van szó, amely négy pontban vetne véget a 2022 óta tomboló orosz-ukrán harcoknak. A Kreml egyelőre hűvösen reagált a felvetésre, az amerikaiakkal kötött dízelalkunak viszont nagyon örülnek, mivel ez az állami bevételek növeléséhez és a hadiipar finanszírozásához is közvetetten hozzá fog járulni majd. Tegnap este, ma hajnalban súlyos támadás érte Kijevet: a főváros legnagyobb hőerőművét és egy 9 emeletes magasházat is rakétacsapás ért. Moszkvát közben rekordközeli dróncsapás érte: a légvédelmi erők több mint 500 drónt lőttek le a főváros térségében. A donyecki fronton a helyzet hetek óta változatlan, viszont délen, Zaporizzsjában látható eredményei vannak az oroszok Huljajpole felől induló offenzívájának. Cikkünk folyamatosan frissül a háború legfontosabb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×