Infostart.hu
eur:
380.24
usd:
321.53
bux:
0
2026. február 23. hétfő Alfréd
Feczkó Tamás, a Diósgyőr-Vasgyári Testgyakorlók Köre, a DVTK labdarúgócsapatának új vezetőedzője a DVTK Stadionban, Miskolcon 2019. szeptember 4-én.
Nyitókép: MTI/Vajda János

Feczkó Tamás ülhet le a DVTK kispadjára

Feczkó Tamást nevezte ki vezetőedzőnek a labdarúgó OTP Bank Ligában öt fordulót követően sereghajtó DVTK.

A klub tájékoztatása szerint a 41 éves szakember foglalja el Fernando Fernández helyét.

A nyíregyházi születésű Feczkó Tamás 2017-ben a Balmazújvárost, 2018-ban az MTK-t juttatta fel az élvonalba, utóbbi klub kispadjáról március közepén állt fel.

A diósgyőriektől kedden távozott a spanyol Fernando Fernández vezetőedző, aki 2018 áprilisától irányította az együttest. A csapat győzelemmel kezdte, majd négy vereséggel folytatta szereplését a bajnokságban.

Címlapról ajánljuk
Szigorú tengeri blokád készül Olaszország körül – és ez csak a kezdet

Szigorú tengeri blokád készül Olaszország körül – és ez csak a kezdet

A római kormány kitiltaná a migrán­sokat szállító hajókat az ország felségvizeiről és több ponton szigorítaná a menedékkérelem szabályait is. A belügyminisztérium szerint az erre vonatkozó törvényjavaslat illeszkedik a június 12-én hatályba lépő uniós migrációs és menekültügyi paktumhoz – nyilatkozta az InfoRádióban Gönczi Róbert, a Migrációkutató Intézet elemzője.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Súlyos tűz alatt Moszkva, halálos terrortámadásról beszélnek Nyugat-Ukrajnában – Percről percre az orosz-ukrán frontról hétfőn

Súlyos tűz alatt Moszkva, halálos terrortámadásról beszélnek Nyugat-Ukrajnában – Percről percre az orosz-ukrán frontról hétfőn

Ukrajna vasárnap drónok százaival támadta Oroszországot, ezért átmenetileg korlátozták a légi forgalmat Moszkva négy repülőterén. Ez azt követte, hogy Oroszország csaknem 300 drónnal és ötven rakétával mért tömeges csapássorozatot Ukrajnára vasárnapra virradóan, egy ember meghalt a kijevi régióban. Közben Lvivben (Lembergben) robbanások következtében meghalt egy 23 éves rendőrnő, 25-en pedig megsérültek. A nyugat-ukrajnai nagyváros polgármestere és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint orosz terrorcselekmény történt. Steve Witkoff, Donald Trump amerikai elnök különmegbízottja elárulta: az ukrajnai háború lezárása a "vezetők szintjén" ütközik nehézségekbe, de heteken belül újabb tárgyalási forduló várható, ami akár orosz-ukrán csúcstalálkozóhoz is vezethet. Ezen Trump csak akkor venne részt, ha úgy érzi, képes azt "kiteljesíteni", és a "legjobb eredményt" elérni. Orosz sajtóhírek szerint most csütörtökön folytatódhat a tárgyalás. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbb fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×