Infostart.hu
eur:
380.23
usd:
321.82
bux:
130507.79
2026. február 3. kedd Balázs
Nyitókép: Paksifc.hu

Hivatalos: Böde aláírt régi-új klubjához

A labdarúgó NB I-ben szereplő Paksi FC hivatalos oldalán jelentette be, hogy Böde Dániel visszatér a klubhoz. A Ferencvárostól távozó támadó három évre írt alá.

„Örülök, hogy pont került az átigazolás végére. Ismert közegbe boldogan térek haza, és nagyon várom már, hogy megkezdjük a felkészülést. Szeretnék minél jobb eredményeket elérni a csapattal, valamint természetesen vannak egyéni céljaim is, de azokról most még nem szeretnék beszélni” – nyilatkozta Böde Dániel a kötelező papírok aláírását követően.

„Nagyon sokan vártuk már ezt a bejelentést, hiszen ez az igazolás klubunknak nagy eredmény. Egy olyan játékos érkezett vissza hozzánk még ereje teljében, aki nagyon sokat tud segíteni a Paksi FC-nek. Nagy várakozással tekintek az elkövetkezendő évre” – fogalmazott Haraszti Zsolt ügyvezető.

A 32 éves, 25-szörös magyar válogatott támadó korábban éveken keresztül alapembernek számított a zöld–fehéreknél, ám Szerhij Rebrov érkezésével ez megváltozott, 23 bajnokin 950 percet volt a pályán, így a jövője is kérdésessé vált. A Ferencváros bajnokavató fiesztáján gyakorlatilag búcsúbeszédet mondott, s bár hozzátette, hogy nem száz százalék a távozása, egyre többet lehetett hallani arról, hogy visszatér a Pakshoz, míg végül június 6-án egy interjúban elköszönt, egyúttal elárulta, hogy valóban korábbi csapatánál folytatja.

Böde Dániel 2012-ben szerződött a Ferencvároshoz. A klubnál eltöltött hét éve alatt 237 tétmérkőzésen 103 gólt szerzett – a bajnokságban 200 meccsen 89-et, 2016-ban a gólkirályi címet is megszerezte. A bajnoki címet, a magyar Ligakupát és a Szuperkupát két-két alkalommal, míg a Magyar Kupát háromszor hódította el a csapattal, amelynél igazi közönségkedvenc lett az évek alatt.

Címlapról ajánljuk

Rengeteg baleset, fennakadások: váratlanul megint jelentős havazás és ónos eső nehezíti az életet – fotók, videók

Északon intenzív havazással, délen ónos esővel csapott le a február, az előrejelzések szerint ez lehet a tél egyik utolsó nagy megpróbáltatása. Sajnos a közlekedést számos helyen lassítják balesetek, és a közösségi közlekedéssel utazók is nehézségekkel találkozhatnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Öveket becsatolni: mutatjuk, mi történik ma az arannyal és az ezüsttel!

Öveket becsatolni: mutatjuk, mi történik ma az arannyal és az ezüsttel!

Elsősorban a második negyedéves gyorsjelentési szezon friss számai és az amerikai kamatpálya alakulásával kapcsolatos várakozások befolyásolják a tőzsdei hangulatot. A befektetők többek között a nemesfémekre figyelnek ma is: pénteken hatalmas zuhanást láthattunk az aranynál és az ezüstnél is, tegnap is nagyon szélesek voltak a kilengések és a megnövekedett volatilitás vélhetően velünk marad még egy darabig. Ami a konkrét tőzsdei folyamatokat illeti: Ázsiában jó hangulatban telt a nap, Európában hangulatromlás van a tőzsdéken, Amerika tőzsdéi egyelőre billegnek. A nemesfémeknél markáns felpattanást láthatunk. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×