Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Kentin Mahé, a Telekom Veszprém (k), valamint Rogerio Ferreira Moraes (b) és Glab Kalarash, a Vardar Szkopje játékosa a férfi kézilabda Bajnokok Ligájának kölni döntőjében 2019. június 2-án.
Nyitókép: MTI/AP/Martin Meissner

Heroikus küzdelemben kapott ki a Veszprém

A Vardar Szkopje nyerte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját. Az észak-macedón együttes a kölni döntőben 27-24-re győzött a Veszprém ellen. A magyar bajnok szinte végig futott az eredmény után, egyetlen egyszer - 2-1-nél - vezetett, és bár a második félidőben többször is felvillant a remény a sikerre, nem sikerült egyenlítenie, így 2002 óta a negyedik ezüstérmét szerezte a sorozatban.

A meccs elején egyik csapat sem tudott két góllal elhúzni, 4-4 után azonban a Vardar játszott pontosabban, és a 10. percre 6-4-es előnyt szerzett, nem sokkal később már 8-5-öt mutatott az eredményjelző, és utána is sokszor vezetett három góllal az észak-macedón sztárcsapat.

A vállsérüléssel bajlódó Nagy László is pályára lépett, de ezután ellépett 11-7-re a Vardar, és innen kellett a magyar bajnoknak felzárkóznia. Két gyors gól után emberelőnybe került a Veszprém, ezt azonban nem sikerült kihasználni, sőt, a szkopjei csapat meglőtte a 12. gólját, majd immár emberelőnyben 13-9-re elhúzott.

A játékoskarrierjét lezáró Nagy László gólt lőtt, de ő sem tudta megakadályozni, hogy a Vardar öt-, majd hatgólos előnybe kerüljön. Végül egyet még faragott hátrányán a Veszprém, így 11-16-ról várhatta a második félidőt.

Mikler Roland 16 százalékos hatékonysággal védett, de támadásban sem tudta a szezon nagy részében és a szombati elődöntőben látott szintjét hozni a bakonyi együttes.

A szünet után is a Vardar szerezte az első gólt, ezután azonban Sterbik Árpád nagyokat védett, a Veszprém még emberhátrányban is eredményes volt, és felzárkózott 17-16-ra.

Köln, 2019. június 2.
Lékai Máté, a Telekom Veszprém játékosa a Vardar Szkopje ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligájának kölni döntőjében játszott mérkőzésen 2019. június 2-án.
MTI/AP/Martin Meissner
Lékai Máté, a Telekom Veszprém játékosa a Vardar Szkopje ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligájának kölni döntőjében MTI/AP/Martin Meissner

A 41. percben a szkopjei gárda csaknem tízperces gólcsendje után talált a kapuba, majd

az óriási csatában elsősorban Sterbik bravúrjainak köszönhette a Veszprém, hogy többször is egy gólra felzárkózott.

Maradt a kiélezett küzdelem, egyenlíteni azonban nem sikerült a Veszprémnek, a hajrában pedig ziccerek maradtak ki, így 27-24-es győzelmével a Vardar hódította el a trófeát.

A szkopjeiek brazil beállója, Rogério Ferreira Moraes, illetve a Veszprém francia irányítója, Kentin Mahé egyaránt hat góllal zárta a finálét.

A magyar együttes ebben a szezonban 20 Bajnokok Ligjája-meccséből 15-öt megnyert, ötöt elveszített. 2002, 2015 és 2016 után a negyedik BL-döntőjét játszotta, és ezúttal is ezüstérmet szerzett. A Vardarnak ez volt a második fináléja, és a Paris Saint-Germain 2017-es legyőzése után ismét nyert. Ez volt a hatodik magyar érdekeltségű döntő a férfi BL, illetve elődje, a Bajnokcsapatok Európa Kupája történetében. Az eddigi egyetlen sikert a Honvéd érte el 1982-ben.

A mostani kölni négyes döntőben a bronzérmet a Barcelona szerezte meg a lengyel Kielce elleni 40-35-ös sikerrel.

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×