A csoportok első két helyezettje az elődöntőbe jut, a harmadikok az ötödik helyért, a negyedikek pedig a hetedik helyért játszhatnak jövő szombaton. A torna győztese kijut a 2020-as tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek pedig részt vehetnek a jövő tavasszal sorra kerülő selejtezőtornákon.
Kilencvenegy évesen elhunyt Brigitte Bardot legendás francia filmszínésznő, az 1960-as évek női ikonja, az állatok lelkes védelmezője - közölte vasárnap az általa korábban létrehozott, róla elnevezett állatvédő alapítvány.
2026-ban eldől, hogy visszatérünk-e a saját életünkbe, vagy maradunk a kijelzők mögött. Miközben a világpolitikát drónok és szuperszámítógépek alakítják, a mindennapokat doppingolt sportok, gyereknevelési csaták, AI-másnaposság és a digitális minimalizmus formálják. A jövő nem félelmetes – csak kicsit fárasztó. Szubjektív jövőbe tekintés.
Moszkva nagy valószínűséggel már Belarusz területére telepítette új fejlesztésű, nukleáris töltet hordozására is alkalmas hiperszonikus ballisztikus rakétáit.