Infostart.hu
eur:
378.49
usd:
321.51
bux:
125143.34
2026. február 24. kedd Mátyás

Menesztették a Benfica edzőjét

A 48 éves Rui Vitoria vezetőedzőnek azután kellett távoznia a labdarúgócsapat éléről, hogy együttese szerdán 2-0-ra kikapott a Portimonensétől.

A szerdai a harmadik veresége volt a lisszaboni gárdának, amely így csak a negyedik helyen áll a bajnokságban. Ráadásul bár a kispadra 2015-ben kerülő Vitoria 2016-ban, majd 2017-ben bajnokságot nyert a csapattal, tavaly már az FC Porto végzett az első helyen. A lisszaboniak a Bajnokok Ligája csoportszakaszában harmadikként zártak, így átkerültek az Európa Ligába, ahol a 16 közé jutásért a Galatasarayjal csapnak majd össze.

Rui Vitoria helyét átmenetileg Bruno Lage, a tartalékcsapat edzője foglalja el.

Címlapról ajánljuk
Szuperválasztási év – már figyelmeztetni kell az AfD miatt

Szuperválasztási év – már figyelmeztetni kell az AfD miatt

Öt tartományban rendeznek helyi parlamenti választásokat idén Németországban, és különösen a keletiekben a radikális jobboldali AfD befutónak számít. A CDU-elnök Friedrich Merz kancellár az ellenzéki pártot a konzervatívok „legveszélyesebb” kihívójának tekinti.

Varga Mihály az alapkamat csökkentéséről: két fő tényező áll a döntés mögött

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa másfél év után nyúlt hozzá a jegybanki alapkamathoz, amelyet 25 bázisponttal csökkentett. Az MNB-elnök kedd délután sajtótájékoztatón magyarázta el a döntés hátterét. Kiemelte az inflációs adatokat, a hitelezés megindulását, illetve az élelmiszerek év eleji átárazását, ám a növekedést kifejezetten alacsonynak tartja a jegybank, az ipari termelés húzza vissza. Varga Mihály részletesen kommentálta a Barátság olajvezeték ügyét. Van magánvéleménye Nagy Márton „öt bankos” bejelentéséről, de ezt jegybankelnökként nem osztja meg a nyilvánossággal.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Közel másfél éve nem történt ilyen Magyarországon - Most egyértelmű jelet kapott a forint

Közel másfél éve nem történt ilyen Magyarországon - Most egyértelmű jelet kapott a forint

Az MNB kamatdöntő ülésére figyeltek ma főként a befektetők, délután pedig meg is kapták a várt jelzést: az MNB közel másfél év után 25 bázisponttal, 6,25 százalékra csökkentette az irányadó rátát. Bár a bejelentést követő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök hangsúlyozta, hogy az MNB nem köteleződik el kamatcsökkentési ciklus mellett, a forint nem reagált érdemben a hírekre. A magyar fizetőeszköz árfolyamában a mai nap sok irányváltás következett be, de az elmozdulások egyike sem volt igazán jelentős: az euró és a dollár jegyzése is mintegy 1,5 egységnyi sávban ingadozott.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×