Tavaly év végén műtötték meg a vállát, hogy van most, miként halad a felépülés?

Köszönöm, jól vagyok. Lassan két hónapja lesz már, hogy megműtöttek, nagyon örülök, mert a vállam jól reagál a felépülés különböző szakaszaira. Tudni kell, hogy még két hónap van hátra ebből az építkezésből, de önbizalmat ad, hogy így fájdalommentesen, lendületesen tudom venni ezeket a lépcsőfokokat. Az a terv, hogy áprilisban mindenképpen játékba lendüljek. Végül a váll lesz az, ami kimondja a döntő szót. Itt sokkal többről van szó, mint csak megerősödni: meg kell adni a mozgásnak a szabadságát és a lövésekhez azt a biztonságérzetet, hogy akármikor, bármilyen mozdulatot ki tudok hozni a testemből. Ezt ugyanúgy vissza kell építeni, mint ahogy az izmokat és szalagokat megerősíteni. Ezt a test lejátssza, nekem csak végezni kell az edzéseket , aztán majd érződik, hogy egyre jobban, magabiztosabban mozgok.

Egy sérülés nyilván soha sem jön jókor, de mondhatjuk, hogy ez kifejezetten rossz pillanatban történt, hiszen már kezdett belelendülni a játékba és egyre több szerepet kapott a Nantes-ban. Lelkileg hogyan dolgozza fel ezt a hosszabb kényszerszünetet?

Sokkal rosszabbkor is jöhetett volna. Az ősszel egész jól alakultak a dolgok, és nyilván az akkor végzett munka nem évül el. Én úgy érzem, hogy amikor a sérülésből visszajövök, onnan tudom majd folytatni. A külföldre költözésben sokkal több tanulság van, sokkal nagyobb horderejű változás, kaland, mintsem pusztán kézilabdáról legyen szó. Szóval abban bízom, hogy mindaz, ami az ősszel történt velem, abból tudok majd merítkezni nemsokára. Egyébként nagyon jól érzem magam a sérülés alatt is, lelkileg nem viselt meg a dolog, de a türelemmel vagyok harcban, mert abból nekem sosem volt kimondottan sok. Ha mondjuk múlt nyáron ért volna ez a sérülés, és most télen jöttem volna vissza belőle, akkor nem lenne a hátam mögött ez az ősz, nem tudnám, hogy mire lennék képes, nem lennék ezekkel a jó tapasztalatokkal átfűtve, felvértezve.

Jól vagyok, nem kell ezen szomorkodni,

persze jobb lenne nélküle, de rosszabb szcenáriót is el tudok képzelni.

Az elmúlt fél év az önbizalmát erősítette leginkább?

Talán az önbizalom a legjobb szó, ami össze tudja fogni ezt a változást, ami a legjobban meg tudja mutatni az elmúlt félévi munkát és mindent, ami történt velem. Ezt a stresszmentességet, ezt a könnyedséget, amit itt a francia környezetben tapasztaltam, igyekszem folyamatosan a sajátommá tenni. Megérkeztem a saját személyiségemmel, meg az otthoni környezettel, ami párosul bennem, és ami egy elég erős reakció volt sok mindenre. Kemény időszakok is voltak mögöttem, szóval a nyári időszakban elég rugalmatlan voltam, eléggé szögletesnek éreztem magam. Aztán a környezet szabadsága, a francia felszabadultság úgy idővel, és az én akaratom nélkül a hatalmába kerített, és most már ennek a bűvöletében élek. Elképesztő jó érzés így felmenni a pályára és egy ilyen szemléletű csapatban játszani. Nem tudom azt mondani, hogy 100 százalékosan a sajátommá tettem, de ez is egy folyamat, ami ősszel elindult és egészen decemberig, a sérülésemig tartott. Azt várom, hogyha újra játékba lendülök, folytatódhat a fejlődés.

Ami az utóbbi időben talán legjobban hiányzott a kézilabdából nekem, az az élvezet volt, a játék, a felszabadultság, a kiteljesedés,

és ezekből jó mintát látok a társaimtól.

Nyáron, a Franciaországba való költözés után mennyi idő kellett a beilleszkedéshez?

Ez sem volt  egyenletes folyamat. Amikor megérkeztem, nagyon dolgoztak bennem az érzelmek, örültem minden apróságnak, de ahhoz, hogy az ember igazán megismerje a körülötte csoportosuló közösségben lévőket, nyilván sok idő, kaland és tapasztalat kell. Megtanultam mindenkinek a nevét, de a rengeteg utazás, a meccsek, a megpróbáltatások, sikerek, kudarcok mind hozzájárultak ahhoz, hogy egyre jobban közelebb kerüljek a csapathoz, megtaláljam a saját társaimat. Felszabadított engem, hogy eszméktől mentesen dolgoztunk, és az is, hogy nem álltunk össze és mondtunk olyan nagy szavakat, mint mindenki egyért egy mindenkiért, hanem csak mentünk és csináltuk. Ez jó volt, mert rólam is levette a terhet. Jó emberek között vagyok,

árad felém a feltétlen szeretet,

amit egyébként annyira nehéz volt feldolgozni, mert már akkor is ezt éreztem, amikor még nem is ismertek. Beléptem a csarnokba, és már szerettek.

Csapata a Nantes, a Bajnokok ligájában remekül szerepel, a második, legyőzte már a Barcelonát és a Szegedet is, a bajnokságban viszont a negyedik helyen áll. Mi ennek az ellentmondásnak az oka?

A Bajnokok Ligájában egyrészt teljesen más kézilabda folyik mint a francia bajnokságban. Egy játékosmenedzser egyszer azt mondta, hogy a francia bajnokság az nem kézilabda, hanem rögbi, ahol tényleg a fizikalitás nyilvánul meg a pályán, teljesen más a játék arculata. A csapat átment egy kis változáson a nyáron, nem volt sok csere, viszont megbomlott a szellemi mag, és ez a szezon elején még nem alakult ki. Mint új játékos éreztem, hogy sokan még nem találták meg a helyüket ebben az új rendszerben. A szezon elejétől folyamatosan sérülések tizedeltek bennünket, ez a hullámzás is megmutatta a hatását, Amit én érzek, az, hogy a Bajnokok Ligájának a stílusa jobban fekszik nekünk. A bajnokságban ehhez a gladiátoros, kemény játékhoz valahogy még nem volt meg a gyomrunk az elején. Most már például már mi is tudunk 16-20 góllal nyerni meccseket úgy, hogy agyba-főbe vágjuk az ellenfelet. A szezon végére ez újabb magaslatokat érhet el. Nekem az is tetszik, hogy nincsenek kimondottan sztárok a csapatban, valahogy mindig a meccsek során megtaláljuk, hogy ki tud húzó ember lenni. Saját tapasztalatból mondom, hogy volt hogy egy hétig semmi különöset nem csináltam a pályán, de mégis úgy alakult, hogy én lettem, aki megnyerte a meccset, mert két fontos pillanatban jót húztam. Ez is nyugalmat ad nekem, és bízom a csapatban, mert ez a képességünk, hogy megtaláljuk ezeket az embereket, már többször megmutatkozott.

A válogatottban a 2016-os Európa-bajnokság volt az első nagy tornája, de utána – ha lehet ezt mondani – bűnbaknak kiáltották ki. Hogyan élte ezt meg, és miből merített erőt a folytatáshoz?

Nehezen éltem meg. Nyilván van önkritikám, és magam is láttam, hogy nem mentek kimondottan jól a dolgok. Sok dologra még nem álltam készen, a stressz, amit aztán sikerült magam alá küzdenem, a másoknak való megfelelés még dolgozott bennem az edző irányába, a srácok irányába. Nem tudom, éveken keresztül hogy tudtam így játszani, létezni. Bevallom, ez meg is tört. Ami nyilván utána jött, a bűnbak helyzet ennek az egésznek az eredménye volt. Most már eljutottam arra a pontra, hogy ezt sem változtatnám meg, mert olyan dolgokat tapasztaltam, olyan útra kényszerültem, ahol elképesztően megerősödtem. De a dolgok nem igazán kezdtek javulni, amíg a nantes-i telefonhívás meg nem érkezett. Akkor tavaly februárban azt mondtam, hogyha nem tudok külföldre menni, akkor inkább abbahagyom a kézilabdát, vannak lehetőségeim, akkor készültem éppen az államvizsgára. Úgy gondoltam, hogy nem vagyok én olyan kétségbeesett ember, hogy mindenáron olyan ajtón kopogtassak, ami nem akar kinyílni. De aztán kinyílt és látjuk, hogy mennyi minden történt.

Tavaly ősszel, az új szövetségi kapitány Ljubomir Vrankes is meghívta a keretbe egy összetartásra, de a januári Európa-bajnokságról sérülés miatt lemaradt. Milyen volt kívülről nézni a csapatot, mit gondol a szereplésről?

Először is nagyon sajnáltam, hogy ez a sérülés pont az Eb előtt jött, én is nagyon vártam a visszatérésemet. A meccsek nyilván sikerülhettek volna jobban is, de a csapat megmutatta, hogy van benne potenciál és engem csak ez érdekel.

Tudom, hogy a csapatban igenis van tehetség.

Ott van a világ egyik legjobb lövő tehetségével megáldott Bodó Ricsije, vagy az egyik legjobb beálló tehetséggel rendelkező Bánhidi Bencéje, a legjobb formában lévő irányító Lékai Máté, ott van Balogh Zsolti, aki az egyik legjobban döntő játékos világszinten, aztán Bartók Donát, aki lerombolja a csarnokot, ha kell - sok csapatnak ennyi tehetsége sincsen. Én látom a potenciált a csapatban. Azt remélem, hogy a következő években sikerül felépíteni ezt az egész válogatottat, a következő olimpiára egy működő, szellemileg erős csapatot. Fontos, hogy kulcshelyzetekben jól funkcionáljunk, remélem, hogy ezen a területen sikerül előrelépni.

Vranjes miben hozott újítást?

Szerettem a körülötte lévő atmoszférát. Az összetartáson nekem tetszett az a hangulat amit megidézett az ő személye. Nyitott volt, közvetlen, a munkához jól állt hozzá, és nekem az is tetszett, amit a többiekből kihozott. A magától értetődő fegyelem jó volt a csarnokban, tetszett hogy amikor beszélt, senki nem pattogtatta a labdát, a kommunikációban is jó volt. Fiatalos gondolkodású ,sokat viccelődött velünk, és két perc múlva már tette föl a képeket az Instagramra. Látszólag apróság, de van, amikor csak ez számít. Amikor van egy rossz eredmény és percek alatt kell megoldást találni vagy csak erőt adni valakinek, akkor sokat számít ez az emberközeliség. Mi magyarok különlegesek vagyunk a szó minden értelmében, és ezt már Ljubo is tudja. Lehet, hogy ezzel az Eb-vel együtt sokkal jobban meg tudta érteni, hogy mit is jelent szövetségi kapitánynak lenni, mennyire sokrétű feladat, de úgy érzem, hogy hatalmas tudása és embersége van. Ezt a hatalmas tudását az emberségén keresztül át is tudja nekünk adni. Alig várom, hogy újra együtt dolgozhassak vele, tanulhassak tőle, mert rengeteget tud nekem adni, és remélem, hogy a többi játékos is tud kapni tőle, és ezt a válogatottban egy jó eredménnyel kamatoztassuk.