Infostart.hu
eur:
375.62
usd:
318.35
bux:
127594.19
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Újabb bajnokságban vezetik be a videóbírót

Újabb bajnokságban vezetik be a videóbírót

Meg kell barátkozniuk vele a spanyol élvonal résztvevőinek is.

A változtatás a következő idényben, vagyis a 2018–2019-es szezonban veszi kezdetét. A hivatalos bejelentés nem érte váratlanul a sportélet résztvevőit, ugyanis Juan Luis Larrea, a spanyol szövetség (RFEF) ügyvezető elnöke hetek óta szorgalmazta ezt a lépést.

A bevezetéshez szükséges - a labdarúgás szabályozó testülete, az IFAB által elvárt - tesztek hamarosan megkezdődnek.

Címlapról ajánljuk
13 éves lány az észak-koreai atomprogram élén? – A szakértő szerint nem lenne ebben semmi kockázat

13 éves lány az észak-koreai atomprogram élén? – A szakértő szerint nem lenne ebben semmi kockázat

Kim Dzsong Un 13 éves lánya lett az észak-koreai rakétaprogram vezérigazgatója és a haderő irányítója, legalábbis erről ír egy dél-koreai lap hírszerzési forrásokra hivatkozva; a tábornokok a kislánynak kötelesek jelenteni, és rendszeresen kapnak tőle parancsokat, utasításokat is. Csoma Mózes Korea-kutató, volt szöuli nagykövet szerint a dél-koreai információt fenntartásokkal kell kezelni.

Felhívta Robert Ficót Orbán Viktor – itt az eredmény

A téma a Barátság kőolajvezeték helyzete volt, a telefonpartnerek megállapodásra is jutottak a további lépésekkel kapcsolatban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×