Infostart.hu
eur:
379.6
usd:
321.6
bux:
133427.78
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Hamilton szomorú, de nem Palvin Barbara miatt

Hamilton szomorú, de nem Palvin Barbara miatt

A világbajnoki pontversenyben vezető Lewis Hamilton szerint az egyik legkeményebb verseny tűnik el a naptárból azzal, hogy a Malajziai Nagydíj 2018-tól már nem lesz része a Forma-1-es sorozatnak.

"Egyértelműen szomorú arra gondolni, hogy a mostani lesz az utolsó versenyünk itt" - mondta a Mercedes háromszoros világbajnok brit pilótája a vasárnapi futamot megelőző egyik sajtótájékoztatón.

A malajziai viadalt 1999 óta rendezik meg, a pálya szerződése azonban az év végével lejár, s a rendezők már tavasszal jelezték, hogy nem akarnak hosszabbítani.

"Az autóknak és a versenyzőknek is ez a pálya jelenti a legnagyobb kihívást,

így mondhatjuk, hogy az egyik legkeményebb, ha nem a legkeményebb verseny ez, amit nehéz lesz pótolni" - tette hozzá.

A viadalt az extrém időjárási körülmények teszik az átlagosnál nehezebbé a pilóták számára, akik közül többen is ahhoz hasonlították a Kuala Lumpur-i nagydíjat, mintha szaunában ülve versenyeznének. A pilótafülkében 50 Celsius-fokos a hőmérséklet, miközben a levegő páratartalma 70 százalék körül mozog. A versenyzők - a Mercedes mérései szerint - a másfél órás száguldás végére három liter folyadékot izzadnak ki egy átlagos futamon.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Európa nagyon is megérezné, ha India leállna az orosz olajbeszerzéssel

Szakértő: Európa nagyon is megérezné, ha India leállna az orosz olajbeszerzéssel

Az amerikai elnök megállapodott az indiai miniszterelnökkel arról, hogy 25-ről 18 százalékra csökkenti az Egyesült Államok az indiai árukra kivetett vámokat, noha India nem pont ugyanúgy fogalmaz a megállapodásról. Újdelhi ugyanekkor az EU-val is jelentős megállapodást kötött. Az összefüggésekről Trembeczki Zsolt, a Magyar Külügyi intézet kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×