Infostart.hu
eur:
375.83
usd:
318.44
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina
Gyárfást is jelölték úszóelnöknek

Gyárfást is jelölték úszóelnöknek

Gyárfás Tamást ugyan jelölték, ő azonban nem vállalja az elnökjelöltséget a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) szeptember 24-i tisztújító közgyűlésén.

A MÚSZ-t 23 éven keresztül irányító sportvezető elmondta, nem tudja, melyik tagszervezet jelölte őt, azonban nem vállalja az elnökjelöltséget, ugyanis azok az okok, amelyek miatt november 30-án lemondott posztjáról, továbbra is fennállnak.

A szövetség korábbi információi szerint az 1980-ban olimpiai aranyérmes Wladár Sándor jelölt még a posztra. A MÚSZ azt közölte, hogy szerdán hozza nyilvánosságra a jelöltek nevét.

A MÚSZ éléről a tagok szeptember 1-jén hívták vissza Bienerth Gusztáv elnököt, aki hét hónapig irányította a szervezetet. A közgyűlést azért kellett összehívni, mert a hazai rendezésű világbajnokságot követően a sorozatos lemondások után működésképtelenné vált az elnökség.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×