Infostart.hu
eur:
354.19
usd:
309.95
bux:
139081.97
2026. június 29. hétfő Péter, Pál
Eldőlt az újpesti címer sorsa

Eldőlt az újpesti címer sorsa

Visontai Csongor, az Újpest FC ügyvédje az MTI érdeklődésére elmondta, csütörtökön a fővárosi törvényszéken a bíró azt állapította meg, hogy a futballklub nem sértett személyiségi jogokat az új címerrel.

Sajtóértesülések szerint a beadott személyiségi jogi kereset nyomán a bíróság nem vizsgálhatta a címercseréről szóló ügyvezetői döntés társasági szerződésnek való megfelelőségét, csak azt, hogy a futballklub megsértette-e a UTE jó hírnevét.

Őze István, az UTE elnöke az MTI-nek nyilatkozva kijelentette, elutasítja azokat a kijelentéseket, miszerint az anyaegyesület és annak ügyvédei hibáztak volna a perben. Hozzátette, egyelőre még várják a bíróság hivatalos indoklását az ítéletről, annyit azonban megígérhet a szurkolóknak, hogy az utolsó pillanatig küzdeni fognak a címerért.

Könnyen elképzelhető, hogy az ügy ezzel lezárul, ugyanis az UTE sajtóhírek már kicsúszott abból a harmincnapos határidőből, amelyet a jogszabály a jogsértő határozat megtámadására biztosít, ugyanakkor Őze István hangsúlyozta, hogy ez sem dőlt még el.

Az Újpest FC július 3-án mutatta be az új címert, a futballcsapat honlapja szerint a több ezer beküldött szurkolói voks alapján egyértelmű eredmény született a három szavazásra bocsátott tervezet között.

A szurkolók tüntetésen követelték a régi címer visszaállítását, az UTE pedig kisebbségi tulajdonosként nem járult hozzá a változtatáshoz. Az anyaegyesület felszólította a labdarúgóklub vezetőit - Gyarmati Eszter ügyvezetőt és Roderick Duchatelet tulajdonost -, hogy azonnali hatállyal szüntessék meg a törvénysértő címerhasználatot, és már akkor jelezte, hogy ellenkező esetben "jogi úton védi meg az újpesti professzionális labdarúgás tradícióját".

Duchatelet sajtótájékoztatón kijelentette, nincs visszaút, marad a lila-fehérek új címere. Hozzátette, a klub fejlődése, a brand, illetve a logóhasználati jog miatt volt szükség a változtatásra.

Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

A befektetők a nap folyamán kiemelt figyelemmel követték az iráni fejleményeket. A hétvégén a felek még újabb támadásokat hajtottak végre egymás ellen, majd vasárnap megállapodtak az ellenségeskedések felfüggesztéséről, valamint arról, hogy biztosítják a hajók szabad áthaladását a Hormuzi-szoroson. A megállapodás tartósságával kapcsolatos bizonytalanság a tőzsdei mozgásokban is visszatükröződött: az ázsiai részvénypiacok vegyesen teljesítettek, Európában iránykeresés jellemezte a kereskedést, miközben az amerikai piacokon kedvezőbb volt a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is maradt a volatilitás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×