Infostart.hu
eur:
379.59
usd:
321.58
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Bienerth Gusztáv megszólal: így értékeli tárgyalását Gyárfás Tamással

Bienerth Gusztáv megszólal: így értékeli tárgyalását Gyárfás Tamással

Újabb pontjához érkezett a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) élén zajló folyamat: hétfőn találkozott a jelenlegi és a korábbi elnök, és a megbeszélés tartalmáról különbözőképpen nyilatkoztak.

Korábban olimpiai- és világbajnokok, valamint a legnevesebb edzők követeltek változást a sportág irányításában, majd lemondott a szövetség ellenőrző testületének elnöke, később pedig az elnökség hat tagja. Bienerth Gusztáv kijelentette: nem akar lemondani, folytatni fogja a munkát.

Időközben Gyárfás Tamás nyílt levelet írt a Magyar Úszó Szövetség elnökének. Gyárfás Tamás arra kérte Bienerth Gusztávot, hogy üzengetés helyett a FINA Masters világbajnokság után a sajtó nyilvánossága előtt közösen vitassák meg a tisztázásra váró kérdéseket. Erre válaszul Bienerth Gusztáv személyes találkozót kért Gyárfás Tamástól - erre került sor hétfőn.

Mi történt ezen a találkozón?

– Néhány napja nyílt levelet írt Gyárfás Tamás, amelyben egy augusztus 21-i sajtónyilvános vitát kezdeményezett közöttünk. Ennek alapján egy találkozót kértem tőle - ma áttekintettünk minden kérdést, amit fontosnak találtunk. Nekem nincs felhatalmazásom a találkozó tartalmáról beszélni, és eléggé furcsállom, hogy ma egy közlemény jelent meg ennek megtörténtéről és állítólagos tartalmáról. Mindenesetre a Masters világbajnoksággal, az úszószövetséggel és az átvilágítással kapcsolatos kérdéseket érintettük. De mindez nem a nyilvánosságnak szólt, ezért furcsának tartom, hogy az egyik fél a másik jóváhagyása nélkül közleményt ad ki.

Ebben Gyárfás Tamás azt írja, hogy a rendelkezésre álló anyagi források hűtlen kezelésének gyanúja meggyőződése szerint teljességgel megalapozatlan. Ezzel ön egyetért?

– Ha valaki saját magáról ezt mondja, annak más a tartalma, mint ha másvalaki  mondja ezt. A kijelentést nem kívánom kommentálni. A pár nappal korábbi sajtónyilatkozataim egyértelműek és önmagukért beszélnek. Ez a megfogalmazás Gyárfás Tamás saját elemzése.

Lesz-e folytatása ennek a megbeszélésnek?

– Persze, mi folyamatos kapcsolatban vagyunk. Ő mint a FINA végrehajtó bizottságának tagja, én pedig mint az úszószövetség elnöke, sok kérdést megbeszélünk. Ezt természetesnek tartom.

Most kezdődött a Masters világbajnokság, erre az időszakra elássák a csatabárdot?

– Nincs csatabárd. Feladatok vannak, neki mások, mint nekem, és vannak közös feladatok is. Nem hiszem, hogy háború lenne. Különböző feladatokról, különböző véleményekről és múltbeli események eltérő megítéléséről van szó.

Mit vár a következő úszószövetségi közgyűléstől?

– Ma bejelentettem, hogy szeptember 1-jére hívtam össze az úszószövetség rendkívüli közgyűlését. Azt várom, hogy az általam beterjesztett napirendi pontokon végighaladva kiegészül, illetőleg újraalakul a lemondott ellenőri testület, illetve a hat elnökségi tag helyett a közgyűlés új tagokat fog választani. Arra is számítok, hogy egy apróbb, de nagyon fontos alapszabály-módosításhoz is sikerül megkapnom a támogatást. Ahhoz, hogy a jövőben - a korábbi ígéretemmel egyezően - minden fontos személyi kérdésben, még akkor is, ha csak egy jelölt van, titkos szavazás legyen.

A saját elnöki pozícióját megerősítteti a közgyűlésen?

– Nem, erre nem látok igényt, hiszen januárban 2021-ig választottak meg az úszószövetség elnökének. Hathavonta az elnökség ezt nem erősítteti meg, még akkor sem, ha nyilvánvaló, hogy a lemondások a peremfeltételeket nehezítik. A lemondott tagok helyére új elnökségi tagokat fogunk választani, és tovább dolgozunk azon program megvalósításán, amit január 8-án előterjesztettem, amit a közgyűlés elfogadott, és ami meggyőződésem szerint a magyar úszósport és a Magyar Úszó Szövetség együttes érdeke.

Azt tudja már, hogy kiket jelölnének az elnökségbe?

– Még nem, ez a folyamat holnap indul, hiszen holnap kapják meg a tagszervezetek a részletes napirendet, és ezt követően 15 napjuk van a jelölésre. Felállítottam egy jelölőbizottságot, amely befogadja a jelöléseket. Hangsúlyozom, hogy akik felkerülnek a jelölőlistára, azok nem a MÚSZ elnökének jelöltjei, de mindenki, akit megválasztanak, az én jelöltem. Vagyis a tagszervezetek önállóan jelölnek, és a MÚSZ elnökének mindenkivel együtt kell tudnia dolgozni, aki megkapja a közgyűlés támogató szavazatát.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×