Infostart.hu
eur:
380.76
usd:
321.09
bux:
0
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Így használhatja majd a Duna Arénát a nagyközönség

Így használhatja majd a Duna Arénát a nagyközönség

A nyár végéig továbbra is a versenyzők, az augusztus 20-án véget érő masters világbajnokság résztvevői használják a Hajós Alfréd uszodát, a Duna Arénát és a Császár-Komjádi sportuszodát. Utóbbi kettőt várhatóan a Nemzeti Sportközpontok üzemelteti ősztől.

A veterán sportolók viadala véget ér augusztus 20-án, a létesítményeket azonban csak szeptembertől használhatja a lakosság.

A Komjádi megnyitásának részleteiről korábban Fürjes Balázs, a kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos azt mondta: szükség van két hétre az ideiglenesen kialakított eszközök, helyiségek leszerelésére és a nagytakarításra. Megerősítette, hogy

a Császár-Komjádi sportuszodát a Nemzeti Sportközpontok üzemelteti ősztől.

A masters vb-n a szervezők szerint akár 10-12 ezer sportoló, korábbi olimpiai-, világ- és Európa-bajnok vagy hobbisportoló vehet részt. A vízilabdatornán világsztárokat is láthat a közönség, hiszen bejelentette indulását a Kemény Dénes vezetésével készülő Millenium csapat, amelyben olimpiai bajnok magyar pólósok szerepelnek.

A vasárnap véget ért vizes világbajnokságra felépült a Duna Aréna, és megújultak Hajós Alfréd és a Császár-Komjádi sportuszodák.

Seszták Miklós, a vb szervezőbizottságának elnöke hétfőn azt mondta, hogy Duna Arénát annak ősszel kezdődő átalakítása miatt várhatóan a Nemzeti Sportközpontok üzemelteti majd.

Kijelentette: próbálják megoldani, hogy a munkálatok által nem érintett vízfelületek időközben használhatók legyenek.

A 444.hu kérdésére a szervezők azt közölték, a sportolók már szeptembertől használhatják a Duna Arénát, de a nagyközönség csak jövő májustól veheti birtokba az úszókomplexumot és a Dagály strandot.

Fürjes Balázs arról is beszélt, hogy a főváros több pontján is épültek új medencék, hogy kiszolgálják a budapestiek igényeit.

Korábban elhangzott, hogy a Duna Aréna kihasználtsága miatt minél több eseményt rendeznek majd a létesítményben, így itt rendezik

  • jövőre a junior szinkronúszó-világbajnokságot
  • 2019-ben junior úszó vb-t
  • 2020-ban felnőtt úszó és vízilabda Európa-bajnokságot
  • 2024-ben pedig a rövidpályás úszó-világbajnokságot.
Címlapról ajánljuk
Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

A jövőben akár több ezer eurós bírságra is számíthat az a bevándorló, aki félbehagyja az osztrák hatóságok által indított nyelvi tanfolyamot. A Migrációkutató Intézet szerint a kormányzati feltevések alapján 49 ezer diák nem tud részt venni az iskolai tanórákon nyelvi hiányosságok miatt, a kurzusokat pedig tavaly 10 ezer migráns hagyta ott. Az intézkedésről az InfoRádió Dócza Edith Krisztina vezető elemzőt kérdezte.

Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

A hétfőn induló program keretein belül 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból lehet energiatárolót beszerezni meglévő vagy újonnan telepítendő háztartási napelemes rendszerek mellé. A Magyar Napelem, Napkollektor Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: az invertercsere nem csökkenti az éves szaldójogosultság időtartamát. Kiss Ernő felhívta a figyelmet arra is, hogy egy friss kormányrendelet-módosítás értelmében az inverterek maximum 1 kiloWattal még bővíthetők is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Szárnyra kapott a forint

Szárnyra kapott a forint

Valóságos devizapiaci hullámvasútnak lehettünk szemtanúi az elmúlt két hétben. A legfontosabb mozgások a dollárban történtek, az amerikai deviza körüli bizalom megingása és az erősödő „Hedge America” narratíva miatt. A dollár többéves mélypontok közelébe gyengült az euróval és a forinttal szemben is, bár azóta némi korrekció látható az árfolyamokban.  A hét második felében a fókusz részben átfordult a Fed jövőbeli elnökének személye körüli bizonytalanságra: Kevin Warsh Trump általi jelölése és a jegybankár a korábban várt laza monetáris politikai rezsim kockázatának enyhülése erősödő pályára állította a dollárt. A forint piacát az elmúlt napokban szintén nagy kilengések jellemezték, ez alól pedig a mai nap sem jelent kivételt. A magyar deviza erősen kezdte a napot az euróval és a dollárral szemben is, az árfolyam mindkét piacon 1 egységnél többet csökkent ma már.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×