Infostart.hu
eur:
377.29
usd:
319.8
bux:
124712.92
2026. február 25. szerda Géza

Kozák Danuta már csak az olimpiára fókuszál

Három olimpiai számban is aranyérmet nyert Kozák Danuta a moszkvai kajak-kenu Európa-bajnokságon. Az InfoRádiónak elmondta: örül a sikernek, de nem ünnepelte meg, mert az augusztusi olimpiára fókuszál.

Örömmel tölt el, és büszke vagyok magamra. De ezt el kell felejteni, és újra bele kell szokni abba a kemény munkába, ami eddig jellemezte az évemet. Utána pedig Rióban tiszta lappal kell odaállni a rajthoz.

Mennyi idő volt az ünneplésre? Nem az első triplázása Eb-n, hiszen két éve ugyanígy három számban sikerült győznie.

Most kicsit feszültebb voltam. Nem is ünnepeltem, sőt, akkor sem ünnepeltem, amikor Brandenburgban sikerült három számban nyernem Eb-t. Igazából nem ez az év főversenye. Azzal ünnepeltem, hogy a foci Eb-t néztem, és szurkoltam a magyaroknak. Ma még egy kicsit pihenünk, utána pedig belecsapunk a kemény munkába.

500 egyesben különleges körülmények között tudott győzni: a rajt technikailag nem volt rendben, nem hangzottak el a kötelező szavak a „ready” és a „set”, ezért jó nagy hátrányba került. Mekkora önbizalmat ad, hogy így sikerült majdnem háromnegyed hajóval győznie?

Ad egy kicsi önbizalmat, de igazából nem szabad elszállni, mert az olimpián a világ versenyzik egymással, itt pedig csak európai versenyzők voltak. A két legnagyobb ellenfelem itt nem állt rajthoz, úgyhogy számítok rá, hogy Lisa Carrington és Inna Oszipenko sokkal erősebb, és náluk ilyen hibát nem véthetek.

Akarja a triplázást?

Szeretném, igen.

A csapathajókkal mennyire volt elégedett?

Elégedett voltam, szerintem jó volt a páros – bár ott csak 50 perc volt az egyes és a páros között – illetve a négyes is nagyon jó volt, szerintem ez egy jó alap.

Stabil volt? Milánóban a stabilitással voltak problémák.

Igen, stabil volt. Az első háromszáz méter úgy telt el, hogy meglepődtünk, hogy már itt járunk. Nekem nagyon tetszett.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

Őrizetbe vették hétfőn Peter Mandelsont, a brit Munkáspárt volt főideológusát az Epstein-ügyben folyó vizsgálat keretében. András volt yorki herceget – aki közeli barátságot ápolt a szexuális bűncselekmények miatt elítélt amerikai milliárdossal – több nappal korábban, február 19-én tartóztatták le hivatali visszaélés gyanúja miatt. Az ügy fejleményeiről és lehetséges következményeiről Gálik Zoltánnal, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével beszélgettünk.

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×