A Milan 47 trófeát nyert fennállása, 1899 decembere óta, az utolsót 2011 tavaszán, amikor 18. alkalommal megnyerte az olasz bajnokságot. Azóta a klub mélyrepülésben van: több százmillió eurós büntetések, botrányok, 8. és 10. helyek jellemzik a 2000-es évek elejének meghatározó klubját (3 BL-döntőt játszott a csapat akkoriban 4 év leforgása alatt).

A Milan jelenleg a 6. helyen áll a bajnokságban és ugyan bejutott az olasz kupa döntőjébe, de a csapat szezonját mindennél jobban jellemzi, hogy a legutóbbi fordulóban kikapott a biztos kieső, tökutolsó Hellas Verona otthonában. Az együttesnél pár hete volt edzőváltás: a korábbi aranycsapat egyik játékosa, Cristian Brocchi vette át az irányítást Sinisa Mihajlovictól, aki a nyáron kapta kézbe a karmesteri pálcát az első edzői szezonjában csúnyán megbukó, legendás játékostól, Pippo Inzaghitól.

Brocchi 6 bajnokira meg egy kupadöntőre kapta meg a csapatot – ez is elképzelhetetlen volt korábban egy TOP-klubnál. Az meg pláne, hogy a szurkolók azzal nyugtatgassák egymást, hogy “nyugalom, kitartás, már csak hármat kell kibírni a végéig, hamarosan lemegy a függöny és vége lesz a szezonnak”.

A Milan válságának kezdetét sokan 2011-re datálják. Bár a csapat abban az évben megnyerte a bajnokságot, de a Silvio Berlusconi olasz kormányfő tulajdonában lévő Fininvest cégnek (amely a Milan labdarúgó egyesületnek 100 százalékos tulajdonosa) 560 millió eurós kártérítést kellett fizetnie egy rivális médiacsoportnak, mert a milánói bíróság szerint vesztegetéssel jutott piaci előnyökhöz.

Bár sokan úgy gondolták, hogy a Forbes magazin 2011-es listáján 8 milliárd dolláros vagyonnal szereplő Berlusconi könnyedén kifizeti a büntetést, nem ez történt. Berlusconi elbukta az olasz kormányfői posztot, folyamatos szexbotrányai, adócsalási ügyei (egy éves börtönbüntetését közmunkával tölthette le) az exkormányfő vállalkozásaira, így a Milanra is negatívan hatottak.

A klub a következő évben piacra dobta legértékesebb, világklasszis játékosait (Thiago Silva, Zlatan Ibrahimovic, Alexandre Pato), kidobta – és ezzel a legnagyobb hazai vetélytárs, a Juventus “ölébe lökte” - edzőjét (Max Allegri). A bajnokságban egyre gyengébben teljesített a klub, minden évben távolabb került a nemzetközi porondtól. A klubot birtokló Silvio Berlusconit elsőorban a Fininvest gazdálkodása érdekelte, a csapat eredményessége másodlagos lett. Ezt több-kevesebb sikerrel megoldotta a cég, hiszen az a Milan amely a 2000-es évek közepéig bevételeit tekintve az olasz labdarúgás zászlóshajója volt, a Deloitte adatai alapján a 2014-2015-ös szezonban is 199,1 millió eurónyi bevételre tett szert, ami még mindig 14. legjobb volt az európai csapatok között.

Ez azonban csúnya visszaesésnek számít a korábbi szezonokhoz képest és különösen drámai ahhoz képest, hogy legnagyobb vetélytársa, a Juventus folyamatosan erősödött a bevételeit tekintve is (sőt, a torinói klub új, saját stadiont épített és világklasszis sztárjátékosokat igazolt és nevelt ez alatt). A Deloitte adatai alapján tavaly a Juventusnak csak a televíziós közvetítésekből akkora bevétele volt, mint a Milannak a teljes.

A válságot jól jellemzi az is, hogy a 2011 óta eltelt 6 év alatt az átlagnézőszám 53 ezerről 36 ezerre csökkent (az adat persze csalóka, hiszen a Juventuson kívül minden itáliai nagyklub átlagnézőszáma csökkent).

A romló gazdasági mutatók, az eredménytelenség, az egyre távolabbinak tűnő nemzetközi kupaporond mind azt igazolja, hogy a Milan elvesztette stabil, meghatározó szerepét a nemzetközi labdarúgásban. Az igazi érdekesség az, hogy a Berlusconi által felépített és nemzetközivé tett klubmodell éppen Berlusconinál bukott meg, miközben a Real, a Barca, Manchester City, vagy a PSG hasonló elveken épül fel – és ami fontosabb, hoz eredményeket pályán és üzletben jelenleg is. Berlusconi felépítette a brandet, amelyet ma már nem tud vagy nem akar folyamatosan, évi 50-200 millió eurókkal erősíteni. A Milant a tulajdonos pontosan ugyanúgy működteti, ahogy az európai sztárklubokat szokták (hatalmas fizetések, nagy nemzetközi médiajelenlét, erős marketing), miközben 2011 óta, évi átlagban maximum 20 millió eurót fektetett a csapatba. Ráadásul a klub az elmúlt 5 évben masszívan veszteséges volt. A 2015-ös évet például 89,3 millió euro mínusszal zárta a tulajdonos csoport.

A Milannal foglalkozó olasz és nemzetközi szaksajtó számtalanszor leírta, ha Berlusconi nem akarja megtízszerezni a dotációját, kénytelen lesz a még mindig értékes brandet értékesíteni. Már pár évvel ezelőtt. a városi rivális Internazionale eladásakor élénken tartotta magát a híresztelés, miszerint egy thaiföldi üzletember, bizonyos Bee Tauchaubol konkrét ajánlatot tett a klubra.

A biznisz két dolgon akadt meg: Berlusconi 1 milliárd euróra értékelte az egyesületet, de nem szerette volna a többségi tulajdonrészt átadni, míg a thai üzletember mindenképpen legalább 51 százalékot akart. Végül a felek 48 százalékos tulajdonrész átruházásról és 480 millió eurós árban egyeztek meg, de Bee nem tudta bemutatni az összegről szóló bankgaranciát.

Berlusconi azonban nemcsak a thai üzletemberrel tárgyalt tavaly óta. Egy amerikai cég, a Madison Square Garden 2016 januárjában jelezte érdeklődését az AC Milan iránt, mint partner. A cég tulajdonosa, James L. Dolan 650 millió eurós ajánlatot tett a teljes klubért, amit a Gazzetta dello Sport szerint Berlusconi elutasított. Ezt követően kerültek képbe azok a kínai befektetők, akik – sajtóhírek szerint – pár napon belül megvehetik a Milant.

A GdS csütörtök reggel azt írta, hogy 700-750 millió eurót ajánlott egy kínai befektetőcsoport a Milanért. A Corriere della Sport szerint az 1996-ban alakult Evergrande Real Estate Group a vevő, amely az ingatlan bizniszben utazó Guangzhou Evergrande csoporté. A csoport tulajdonosai között van ázsia egyik legtehetősebb embere, Jack Ma (Alibaba alapítója, ma Kína második leggazdagabb embere 23,1 milliárd dolláros vagyonnal) és Robin Li (a Baidu tulajdonosa). Az Evergrande 1,2 milliárd eurót szán a projektre.

A Milan teljeskörű átvilágítása után Berlusconi (a Fininvest) 500-550 millió euróval lenne gazdagabb, de a kínaiak rendeznék az idei büdzsé 240 millió eurós mínuszát is, mely elsősorban bankok és különböző faktoring cégek felé áll fenn. Az Evergrande szeretné gyorsan lezárni a tárgyalásokat, és már ősszel szeretné elkezdeni egy új milánói stadion megépítését a csapat számára (a Milan jelenleg közösen bérli a városi rivális Interrel azt a San Sirót, amely egy hónap múlva a házigazdája lesz a Bajnokok Ligája döntőjének).

Az Evergrande Real Estate Group első lépésben a klub 70 százalékát venné meg, a fennmaradó 30 százalékos tulajdonrészre a következő egy évben tennének vételi ajánlatot. A kínaiak Berlusconi bankszámlája mellett, hiúságára is gondolnak: örökös, tiszteletbeli elnöki címmel köszönnék meg 30 éves szerepét a klub élén.

A jól értesült olasz sajtó szerint Berlusconi már egyeztetett családjával és igent mondott a kínaiak ajánlatára. A szerződést a hétvégén írhatják alá, egy római és egy hongkongi ügyvédi iroda segítségével.

Hogy a csapat számára a hátralévő szezon egyetlen fontos tétmérkőzését, a május 21-i olaszkupa finálét kinek az elnöksége alatt vívja meg a klub, ma még nem tudni. Úgy tűnik: a világon kb. 10-11 milliósra becsült szurkolótábor számára a klubtörténet 48. trófeája másodlagos kérdéssé vált.