Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
316.24
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Benedek: A játékosaim akár az uszodát is lebontották volna

Benedek Tibor szövetségi kapitány szerint a csapategység és a folyamatos fejlődés volt a világbajnoki győzelem egyik kulcsa. A férfi vízilabda válogatott tagjai vasárnap délután érkeztek haza a barcelonai vizes vb-ről, többen nyilatkoztak az InfoRádiónak. A női együttes tagjai örültek a harmadik helynek.

Hatalmas tömeg várta a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren a világbajnok válogatottat, az aranyérmes vízilabdázók mozdulni sem tudtak az autogramokat kérő szurkolók között. Benedek Tibor szövetségi kapitány szerint a világbajnoki siker egyik titka a folyamatos fejlődés volt. Az InfoRádiónak nyilatkozva hozzátette: a fiúk történelmet írtak, ezt most már senki nem veheti el tőlük. Benedek Tibor kiemelte, hogy a játékosai szinte átmentek volna a falon is, de ha azt kéri tőlük, akkor akár az uszodát is lebontották volna.

A Ferihegyen várakozók között volt a szövetségi kapitány édesapja, a Jászai Mari-díjas színész, rendező Benedek Miklós is, aki azt mondta, hogy minden meccsen ott ült a tv előtt, de voltak olyan pillanatok, amikor nem mert odanézni. A csapatkapitány Varga Dániel azt emelte ki, hogy ez az új generáció gyorsan megtanulta, milyen egy világbajnokságon szerepelni, édes tehernek tartja, hogy nagyobbak lesznek az elvárások.

Az egyik legnépszerűbb játékos a repülőtéren Nagy Viktor volt, akit a vb legjobb kapusának választottak. A nemzeti csapat kapusa azt mondta, korábban sok csalódás érte, ezért nagy elégtétel neki a mostani aranyérem, amelyet a kisfiának ígért.

Az együttes egyik kulcsembere Szivós Márton volt, aki a horvátok elleni elődöntőben 3, a montenegróiak elleni fináléban pedig 2 góllal segítette a csapatot. Azt hangsúlyozta, hogy csapat erejét az adta, hogy hittek egymásban.

A magyar női vízilabda-válogatott nagy esélyeseként vágott neki a világbajnokságnak, végül harmadik helyen zárt a csapat. Merész András szövetségi kapitány az nso-nak arról beszélt, hogy vízilabdaedző mindig csak az arannyal lehet teljesen elégedett, de ezt a bronzot sem kell talán megmagyarázni. Hozzátette: 99 százalékban sikerült mindent megcsinálniuk, egy százalékon múlott, hogy nem lett meg a világbajnoki döntő.

A 2005-ben már világbajnoki címet szerző Kisteleki Dóra a Kossuth Rádiónak azt mondta, hogy ennek a harmadik helynek is úgy örül, mint a korábbi elsőségnek. Kisteleki Dóra kiemelte, hogy nagyszerű érzés így visszatérni a válogatottba, úgy érzi gyorsan beilleszkedett ebbe a motivált, fiatal, nyerni akaró csapatba.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő a paksi fenékküszöbről: az építése nemzetközi szinten is bravúrmunka lehet

Szakértő a paksi fenékküszöbről: az építése nemzetközi szinten is bravúrmunka lehet

Egy dunai fenékküszöb építésének azonnali megkezdését rendelte el a kormány a Paksi Atomerőmű és Dunaszentbenedek település között – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök. Összesen csaknem 150 ezer köbméter követ kell ehhez felhasználni. Az InfoRádió erről kérdezte Bíró Tibort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatóság Intézetének vezetőjét.

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Magyar költségvetés: meghalt, mégis túlélte - Valóságos csoda vagy káprázat zajlik a szemünk előtt?

Magyar költségvetés: meghalt, mégis túlélte - Valóságos csoda vagy káprázat zajlik a szemünk előtt?

A 2026-os költségvetés eddig az ellentmondások költségvetése, ami nem véletlen, ugyanis egy hibrid büdzsé. Egész egyszerűen olyan közvetlen hatások érik, amire nincs felkészítve, és ezért egy-egy havi adat kiragadása a kontextusából, félrevezető képet adhat. Elemzésünkben bemutatjuk, hogy miért hallani az idei költségvetésről egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat alig néhány hét elteltével: egyszer drámaian írják le a helyzetet, máskor történelmi pozitív időket emlegetnek, az olvasó pedig joggal zavarodik össze ebben a nagy zajban. Arra is felhívjuk a figyelmet, hogy jöhet még gigantikus mínusz, nem is olyan sokára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×