Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
316.02
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Minden idők legrosszabb kupaszereplése

A Debrecen és a Bp. Honvéd is három gólt kapva, megalázó hazai vereséggel búcsúzott az Európa Ligától. Nincs már magyar csapat versenyben a nemzetközi porondon. A mostani szereplés minden idők negatív csúcsa.

A Bp. Honvéd az újvidéki 0-2 után hazai pályán 3-1-es vereséget szenvedett, pillanatnyi esélye sem volt a továbbjutásra. A kispestiek a Bozsik Stadionban 0-2-nél szépítettek, de aztán kaptak még egyet. A kispesti csapat a legutóbbi tíz hazai nemzetközi kupamérkőzéséből csak hármatnyert meg.

Nyíregyházán a DVSC-Teva kedvezőbb helyzetből várta a visszavágót, miután idegenben, Drammenben 2-2-t ért el. A magyar Kovács Péter a 35. percben vezetést szerzett a norvégoknak, s attól kezdve a Loki futott az eredmény után. Elkerülhető gólokat kapott, miközben elöl a legnagyobb helyzeteket is kihagyta. A DVSC a legutóbbi három, egyaránt nyíregyházán rendezett hazai kupamérkőzését elveszítette, 0-8-as gólkülönbséggel.

A nemzetközi kupák történetében még soha nem volt példa arra, hogy augusztusra már egyetlen csapat sem maradt versenyben. Az eddigi "rekord" 2011 volt, akkor augusztus negyedikén búcsúzott az utolsó képviselő.

Bp. Honvéd-Vojvodina 1-3 (1-2)
Gólszerzők: D. Diarra (44.), ill. Bilbija (27.), Alivodics (41.), Sz. Vranjes (64.)
Továbbjutott a Vojvodina 5-1-gyel.

DVSC-Teva-Strömsgodset 0-3 (0-1)
Gólszerzők: Kovács P. (35.), Boateng (51.), Storflor (58.)
Továbbjutott a Strömsgodset 5-2-vel.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×