Infostart.hu
eur:
364.24
usd:
316.11
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Tiszeker: a WADA a "hálózatokra" is összpontosít

A jövőben jobban összpontosít a tiltott szereket előállítók és felhasználók hálózataira a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője szerint.

Tiszeker az MTI-nek szerdán elmondta: naivitás azt hinni, hogy egy-egy sztársportoló magányosan doppingol, vélhetően komoly - orvosokból, edzőkből, ügynökökből álló - stáb tevékenykedik mögöttük.

"Eddig is lehetett a sportszakembereket szankcionálni, ha bizonyítottan szerepük volt a doppingolásban, ám nagyon-nagyon kevés esetben vallottak ellenük a versenyzők. Ezután a WADA más módszereket alkalmaz majd" - jegyezte meg a MACS vezetője, hozzátéve, hogy a WADA nem nyomozó szerv, az ellenőrzés, a tesztek elvégzése a feladata, de a nyomozásban most már az Interpol segítheti.

"Ellenőrzik majd az internetes rendeléseket, leveleket, házhoz szállításokat" - mondta.

Kiemelte: amikor egy-egy hálózatot lefülelnek - mint például a hét Tour de France-elsőségétől megfosztott amerikai kerékpáros, Lance Armstrong esetében -, azt a kérdést kell majd tisztázni: a versenyző tudott-e arról, hogy tiltott szereket adnak neki, vagy pedig tudtán kívül kapta az adagokat.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×