Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
316.1
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Bundabotrány - Újabb két labdarúgót gyanúsítottak meg

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a fogadási csalások miatt folyamatban lévő újabb nyomozás keretében kedden újabb két labdarúgót őrizetbe vett, majd hallgatott ki gyanúsítottként.

A KNYF közleménye szerint N. Norbertet, az Egri FC volt futballistáját és B. Csabát, a Kecskeméti TE jelenlegi játékosát több rendbeli gazdálkodó szervezet dolgozója által, kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettével, valamint több rendbeli gazdálkodó szervezet dolgozója kötelességének megszegésére irányuló vesztegetés bűntettével gyanúsította meg.

A megalapozott gyanú szerint N. Norbert idén április 26. és május 25. között összesen öt, míg B. Csaba március 23. és május 25. között összesen hét Egri FC által játszott NB I-es bajnoki mérkőzés, valamint három - más csapatot érintő - U19-es találkozó manipulálásában működött közre.

"N. Norbert a gyanúsítás közlése ellen panaszt jelentett be, érdemi vallomást nem tett, B. Csaba a gyanúsítás ellen panasszal nem élt" - olvasható a KNYF-nek az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Június elején hét embert, köztük korábbi élvonalbeli futballistákat fogott el a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság. A gyanú szerint egy bűnözői csoport anyagi ellenszolgáltatás fejében játékosokat, játékvezetőket vesztegetett meg, hogy élvonalbeli és utánpótlás-mérkőzéseket a számukra megfelelő módon alakítson, azokon a kért események, illetve a megfelelő eredmények szülessenek.

Június 12-én a Legfőbb Ügyészség ügyészi hatáskörbe vonta a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság által indított, fogadási csalásokkal összefüggő nyomozást, és a további eljárást a Központi Nyomozó Főügyészség hatáskörébe utalta. Az úgynevezett második futballbundaügy nyomozása során a két korábbi egri játékossal 13-ra nőtt a gyanúsítottak száma. A manipulációval érintett futballmérkőzések száma jelenleg 14.

Az első, már lezárult nyomozás után csaknem 50 gyanúsított ellen emeltek vádat tavasszal.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×