Infostart.hu
eur:
362.96
usd:
313.84
bux:
148027.83
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Orvost kért a Dortmund-edző a hihetetlen győzelem után

Jürgen Klopp, a Borussia Dortmund vezetőedzője szerint egyértelműen a szerencsének köszönhetik, hogy vert helyzetből, a rendes játékidő hosszabbításában két gólt rúgva fordítottak a spanyol Málaga ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi visszavágóján.

A német együttes a 91. percben még 2-1-es hátrányban volt spanyol riválisával szemben, ám előbb Reus, majd Santana is betalált a Málaga kapujába, s ezzel továbbjutott a Borussia.

"Könnyedén kieshettünk volna, de szerencsések voltunk - nyilatkozta Klopp a meccs után. - A legrosszabb BL-meccsünket játszottuk a mostani szezonban, ezt el kell ismernem."

A szakember ugyanakkor azt is elmondta, hogy a vártnál rosszabb játék sem tudja elhomályosítani a győzelem feletti örömét.

"A legjobb lenne, ha megnézne egy orvos, egészen hihetetlen volt ez a meccs. A kollégáimmal az öltözőben arról beszéltünk, hogy őrület volt, ami történt, de ennél boldogabbnak még nem éreztem magam" - lelkendezett a tréner.

Málagai oldalon ugyanakkor érthetően mindenkit sokkolt az utolsó pillanatokban elúszott továbbjutás. A klub tulajdonosa, a katari Abdullah Bin Nasszer Al-Tani Twitter-oldalán egyenesen arról írt, hogy csapata a rasszizmus áldozata lett kedden este, s vizsgálatot követel az európai szövetségtől.

Az együttesnél különösen a németek utolsó gólja váltott ki indulatokat, Santana találatánál a spanyolok szerint a játékvezető kétszer is lest ítélhetett volna: előbb az akciót "indító" beadásnál volt a labdát lekészítő német játékos előrébb a védőknél, majd Santana állt a kapus mögött, amikor Schieber lábáról hozzá került a labda.

"Próbáljuk feldolgozni az eseményeket, de mindenki nagyon maga alatt van. - mondta Roque Santa Cruz, a Málaga csatára. - Hihetetlen, hogy kicsúszott a kezünkből a továbbjutás. A végén óriási szerencséje volt a Dortmundnak, s nem csak arra gondolok, hogy gólokat rúgtak, mert a harmadik találatuk egyértelműen lesről született."

Isztambulban a Real Madrid gyorsan, mindössze hat perc alatt eldöntötte a párharcot, Cristiano Ronaldo góljával ugyanis összesítésben már 4-0-ra vezetett, s a Galatasaraynak öt gólt kellett volna szereznie.

A nagyon lelkesen küzdő Galata ugyan három gyönyörű góllal ráijesztett a madridiakra, ám komoly esélye nem volt a "csodára", s végül 3-2-es sikerrel búcsúzott.

"A második félidőben néhány perc alatt újra nyílttá vált a párharc, noha a gyors gólunk után ennek nem lett volna szabad megtörténnie. - bosszankodott a találkozót követően Jose Mourinho vezetőedző. - Amikor egy csapat nemcsak 11 emberrel küzd, hanem 50 ezer hihetetlenül lelkes szurkoló támogatásával, akkor bármi megtörténhet. A Galata ma megérdemelte a győzelmet."

"A továbbjutásra talán nem volt esélyünk, de úgy gondolom, hogy ma az egész világ tiszteletét kivívtuk" - mondta elégedetten Fatih Terim, a török együttes trénere.

A két másik párharc szerdai zárása után az elődöntő sorsolását pénteken tartják Nyonban.

Címlapról ajánljuk

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a hetet, két új fideszes képviselő tesz esküt, tárgyalnak egy sor törvényről is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
Tisza-kormány: új képviselők ülnek be a parlamentbe, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Tisza-kormány: új képviselők ülnek be a parlamentbe, Orbán Viktor kivonulhat a magyar politikából

Hétfőn 13 órakor kezdődik az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése, amelyen Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indul a program, a Tisza Párt frakciója pedig Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelölte az államfői tisztségre – a szavazás várhatóan kedden lesz. A hétvégén számos kormányzati bejelentés is érkezett: Vitézy Dávid miniszter a 3550 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv elindítását jelentette be uniós forrásokból, a kabinet pedig 5,5 milliárd forinttal támogatná a regionális repülőtereket, és napirendre került a vényköteles gyógyszerek áfájának nullára csökkentése is. A kormány emellett elállna a zuglói irodakomplexum megvásárlásától, és visszaköveteli a korábban kifizetett több mint 300 milliárd forintot. Indul a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetőinek kiválasztása. Orbán Viktor jövője is eldőlhet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×