Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Tornagyőztes a pólóválogatott

A magyar férfi vízilabda-válogatott 9-8-ra legyőzte a német együttest a székesfehérvári négyes torna vasárnapi játéknapján, ezzel megnyerte a viadalt. Kemény Dénes szövetségi kapitány együttese háromgólos hátrányból fordított.

A székesfehérvári Csitáry uszodában a tornaelsőségről döntő összecsapáson az olimpiai bajnoki címvédő magyar együttes első két emberelőnyét kihagyta, a hat a hat elleni játékban aztán a nyitónegyed végén Madaras Norbert balkezes pattintása eredményesnek bizonyult. A németek azonban kettős fórból egyenlítettek, majd sima előnyből a vezetést is átvették (1-2).

A második negyed vendégtalálattal indult, de a felelet is gyors volt: Varga Dániel előbb szerelt, majd az akció befejezésére is pontosan érkezett (2-3). A válogatottba több évi szünet után visszakerült Katonás Gergő távoli bombájával pedig ki is egyenlített a magyar csapat (3-3).

A nagyszünet után sikeres német ötméteres vezette be a harmadik játékrészt, de már az ellentámadás meghozta az "egált": centerből Steinmetz Ádám talált be (4-4). A várt fordítás helyett azonban az ellenfél pillanatai következtek (4-6), a felzárkózást Varga Dénes eredményes ötméterese jelentette (5-6), döntetlen helyett azonban német ötméteres, majd a sokadik emberhátrányos vendéggól következett (5-8). A hazai reményeket Steinmetz negyedzáró parádés centerezése hozta vissza (6-8).

Kásás Tamás gólját még érvénytelenítették a bírók, de a háromszoros olimpiai bajnok passza után Steinmetz közeli találata már a 7-8-at jelentette. Aztán Kiss Gergely balkeze sem remegett meg a büntetődobásnál (8-8), 17 másodperccel a vége előtt pedig Kásás bal felső sarkos, kapufás bombája döntött: 9-8-ra győzött a magyar válogatott.

A százszázalékos mérleggel megnyert torna után kedvező előjelek mellett, megerősödött önbizalommal várhatja Kemény Dénes csapata a január 16-i Eb-rajtot, amikor az olasz válogatott elleni újabb - a székesfehérvárinál jóval nagyobb téttel bíró - csata következik a két gárda között.

"Helyén kell kezelni ezt a mérkőzést" - értékelt Kemény Dénes szövetségi kapitány. "Ma szívvel-lélekkel játszottunk, de messze nem úgy, ahogy tudunk, ezzel együtt elégedett vagyok a csapattal. A játékunk döcögött ugyan, ám a kellő pillanatokban meg-megvillant egy-egy játékosunk. Az Európa-bajnokság előtt nagyon hasznos volt ez a találkozó is."

A vasárnapi másik mérkőzésen:
Olaszország-Kanada 14-9 (4-0, 4-2, 3-4, 3-3)

A 2012-es Volvo Kupa végeredménye:
1. Magyarország 9 pont, 2. Németország 6, 3. Olaszország 3, 4. Kanada 0

Címlapról ajánljuk
Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Új trend kezd kialakulni a Z-generáció, de az idősebbek nyaralási szokásaiban is – mondta el az InfoRádióban Bereczki Enikő generációkutató. A szakember szerint sokan ma már az új készségek tanulását részesítik előnyben a nyári vakáció során, nem pedig a csendes pihenést, ennek azonban lehetnek negatív következményei.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×