Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Raikkönennel öt világbajnok versenyez jövőre a Formula-1-ben

Kimi Räikkönen visszatér a Formula-1-be. A korábbi világbajnok kétéves szerződést írt alá a Lotus Renault csapattal. Ezzel 2012-ben 6 világbajnok lesz a mezőnyben, összesen 14 világbajnoki címmel a zsebükben.

2007-ben Kimi Räikkönen világbajnok lett a Ferrarival. A finn pilóta és az olasz csapat között ekkor még teljes volt az összhang, első közös szezonjukban egy ponttal megelőzték Lewis Hamiltont és Fernando Alonsót a világbajnokságban.

2009-ben Räikkönent már nem tartották elég motiváltnak a Ferrarinál, és érvényes szerződése ellenére elbocsátották, egykori riválisát, Fernando Alonsot ültetve a helyére.

Räikkönen ezzel elkezdhetett egy új karriert. Régi álma, a rali világbajnokság felé fordult, azonban az eredmények nem jöttek úgy, mint azt talán önmagától is elvárta volna. Rendszeres autótörései miatt több futamot fel kellett adnia, és bár szakaszgyőzelmet is aratott, egyetlen versenyen sem tudott dobogóra állni.

Hogy a finn pilóta már nem érezte olyan jól magát a raliban az is mutatta, hogy több más szériában, például az amerikai NASCAR egyik osztályában is kipróbálta magát, és szárnyra kaptak a pletykák: visszatér a Formula-1-be a Williams istálló színeiben.

A tárgyalásokat a menedzsere is megerősítette, azonban ma reggel hivatalosan is bejelentették: Kimi Räikkönen leszerződött az egykori Renault, jövőre Lotus Renault néven induló csapathoz, két évre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Tusványoson: ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani
frissülő cikk

Orbán Viktor a Tusványoson: ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani

A Fidesz elnöke, volt miniszterelnök Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az általa meghirdetett „ellenállási nyilatkozat” részleteit is ismerteti. Beszédét azzal kezdte, hogy 16 év után most nehezen érthető, mi történik Magyarországon, ezt elemzi beszédében, Európai összefüggésben is szokatlan új magyar jelenségként értékelve a jelen állapotokat. Tartson velünk!

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×