Infostart.hu
eur:
361.22
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

A Manchester City megfelezte Tévez büntetését

Az angol hivatásos futballisták szervezetének (PFA) nyomására a Manchester City megfelezte Carlos Téveznek, a gárda argentin válogatott támadójának 600 ezer fontos büntetését.

A Premier League éllovasának vezetői azért fosztották meg négyheti fizetésétől a 27 éves csatárt, mert a klub szerint nem akart beállni csereként a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen. (Egyes források a négyheti bért 800 ezer, illetve egymillió fontra becsülik.)

Gordon Taylor, a PFA egyik vezetője csütörtökön védelmébe vette a futballistát, mondván a bizonyítékok alapján "Tévez soha nem tagadta meg a játékot".

A fizetésmegvonás mellett kedden két hétre el is tiltották a támadót, ám ezt már Tévez "letöltötte", így az edzéseket látogathatja, s ha Roberto Mancini úgy dönt, akár játszhat is. Ugyan a bajorok elleni meccs után az olasz szakember úgy fogalmazott, hogy Tévez pályafutása a csapatnál véget ért, kedden a csatár tanácsadója úgy nyilatkozott, félreértették Mancini szavait.

Tévez szerda délután közölte, pert fontolgat az olasz vezetőedző ellen rágalmazás miatt.

A klub fenntartja, hogy csak akkor adja el a légióst a januári átigazolási időszakban, ha megfizetik a 40 millió fontos árát. A játékos szerződése még csaknem három évig él.

Címlapról ajánljuk
Deák András: Irán két forgatókönyv esetében mondhatna le hosszú távú céljairól

Deák András: Irán két forgatókönyv esetében mondhatna le hosszú távú céljairól

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa szerint a Hormuzi-szoros körüli események hatásai elsősorban az olajtermékek, és nem a nyersolaj piacán érzékelhetők. Deák András úgy véli: a térség jelentős finomítói kapacitásai miatt az olajtermékek piaca érzékenyebb, miközben több arab ország a nyersolaj egy részét alternatív útvonalakon is exportálni tudja.

Kapitány István bemutatta Paks II. új vezérét

Ságodi Attila a Paks II. Atomerőmű Zrt. új vezérigazgatója – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×