Infostart.hu
eur:
364.66
usd:
320.54
bux:
144176.03
2026. július 23. csütörtök Lenke

A Manchester City vezet az angol bajnokságban

A Manchester City vezeti - méghozzá pontelőnnyel - az angol labdarúgó-bajnokságot. Manchester kék felének kedvencei 4-1-re kiütötték az eddig még veretlen Aston Villát. A United ellenben csak 1-1-es döntetlent játszott az Anfield Roadon, a győzelemhez közelebb álló Liverpool ellen.

Steven Gerrard hét hónap után először volt kezdő a Poolban, s ezt egy remek szabadrúgás-góllal tette emlékezetessé. A Vörösök immár negyedik éve veretlenek a MU ellen a Premier League-ben. Sir Alex Ferguson ugyan tartott a mérkőzéstől, de nem annyira, hogy ne ültesse a kispadra a rossz lelkiállapotban lévő Wayne Rooneyt, valamint Javier Hernandezt és Nanit is.

Miután csapata hátrányba került, a három ász pályára lépett, közülük éppen a Borsócskának becézett mexikói egyenlített ki a fejesével. Nem ő volt ellenben a találkozó legjobb manchesterije, hanem a spanyol kapus, David De Gea, aki ezúttal felnőtt honfitársával, Pepe Reinához.

A Man City - természetesen Carlos Tévez nélkül - az első félóra végén Mario Balotelli remek ollózásával szerzett vezetést az Aston Villa ellen. A második játékrészben Johnson, majd a csapatkapitány, Vincent Kompany is a hálóba talált, a 3-0 már jelezte eldőlt a mérkőzés.

Warnock akkor szépített ugyan (ez volt az első bajnoki gól, amit a City hazai pályán kapott a mostani idényben), de az utolsó gólt Milner, azaz a City lőtte. Milner korábban a Villa játékosa volt, így a szokásoknak megfelelően nem ünnepelt - megtette helyette közel ötvenezer szurkoló.

A Chelsea közelebb lépett a Man Unitedhoz, miután magabiztosan. 3-1-re megverte az Evertont. A londoni Kékek góljait Sturridge, Terry és Ramires szerezte.

A QPR 1-1es döntetlent ért el a Blackburn Rovers ellen, Buzsáky Ákos a kispadon ült. Nem került pályára Bogdán Ádám sem, csapata, a Bolton idegenben nyert a Wigan ellen.

Premier League, 8. forduló
Chelsea-Everton 3-1
Liverpool-Manchester United 1-1
Manchester City-Aston Villa 4-1
Norwich-Swansea 3-1
QPR-Blackburn 1-1
Stoke-Fulham 2-0
Wigan-Bolton 1-3

Vasárnap
West Bromwich-Wolverhampton
Arsenal-Sunderland
Newcastle-Tottenham

Az élcsoport: 1. Man City 22, 2. Man United 20, 3. Chelsea 19, 4. Newcastle 15 (7)

Címlapról ajánljuk
Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. július 23. 22:15
2026. július 23. 21:57
×
×