Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Nagy a baj a sztárklubban: az újonctól is simán kikapott az Inter

Immár vörös fokozatú az Inter krízishelyzete. A 2006 és 2010 között rekordbeállítást jelentő öt olasz bajnoki címet nyert csapat a szezonbeli eddigi öt mérkőzésén mindössze egy pontot szerzett. Kedd este az újonc Novara nyert ellene.

Csak érdekességként: a Novara játékosainak piaci értéke 20 millió 100 ezer euró, az Inter futballistái közül Wesley Sneijderé a kétszerese ennek. A fekete-kékek keretének összértéke 317 millió euró. Ebből a pályán semmi sem látszott.

Gian Piero Gasperini ezúttal a 3-4-3-as rendszert játszatta, kihasználva Christian Chivu visszatérését. Javier Zanetti ünnepelt, megdöntve Giuseppe Bergomi rekordját, a 757. meccsét játszotta az Interben.

Az Inter a következő csapatot küldte pályára: Julio Cesar; Lucio, Chivu, Ranocchia; Zanetti, Cambiasso, Sneijder, Nagatomo; Forlan, Milito, Castaignos. Az első félidőben egyetlen gól esett, azt a Novara szerezte, Meggiorini révén.

A hátrányba került Inter váltott a második félidőre, Pazzini és Obi beállításával 3-5-2-re alakult a formáció. Nem segített, mert a hajrá is az 1956 óta először élvonalbeli mérkőzésen hazai pályán szereplő Novaráé volt. Ranocchia kiállítása után Ragoni két gólt is szerzett, az utolsó három percben, s már nem sokat számított, hogy a kettő között Esteban Cambiasso szépített.

Novara-Inter 3-1

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×