Infostart.hu
eur:
354.27
usd:
306.67
bux:
133528.69
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Biros Péter: Már nem olyan egészséges élsportolónak lenni

Nem kell ennél nagyobb elismerés - mondta a háromszoros olimpiai bajnok Biros Péter, akit az év legjobb európai vízilabdázójának választottak a szakma képviselői. A világklasszis pólós az InfoRádióban arról is beszélt, hogy még nem tudja, folytatja-e válogatott pályafutását.

A magyar vízilabda-válogatott alapembere úgy fogalmazott: hatalmas elismerés számára a szakma képviselőinek döntése, ami természetesen a csapat és az edzői stáb dicsérete is, hiszen a vízilabda csapatjáték.

Az olimpia után a szíve mellől eltávolított cisztával kapcsolatban Biros Péter azt mondta: nem érezte ennek semmilyen hatását, és ha a rendellenesség hátráltatta volna szíve működését, biztosan nem engedik, hogy szerepeljen Pekingben. Nagy csalódás lett volna, ha nem mehetek - jegyezte meg.

Pekingi élményeiről úgy fogalmazott: ez az olimpia főképpen annyiban volt más számára a korábbiakhoz képest, hogy míg Sydneyben fiatal játékosnak számított, Pekingben már a tapasztaltak között volt.

Műtétje után jelenleg 70 százalékos állapotban érzi magát, de nem akarja siettetni a visszatérését, a lábsérülése miatt sem; úgy érzi, hogy december végén-január elején lehet majd száz százalékos állapotban.

További pályafutásáról a játékos azt mondta: egyelőre nem kristályosodott ki benne, hogy érdemes-e folytatnia válogatottbeli szereplését. Egerben a jelenlegi, négyéves szerződését mindenképp szeretné kitölteni, de lehet, hogy utána is folytatja.

A londoni olimpia és az ott megszerezhető negyedik ötkarikás bajnoki cím csábításáról kijelentette: csapattársaival egyelőre a hármas szám bűvöletében élnek.

"Szép lenne négyszeres bajnoknak lenni Londonban, de valahol meg kell húzni a határt, hogy ne menjen az élsport az egészség rovására. Régen azt mondták, milyen egészséges élsportolónak lenni, hát ma már annyira az" - tette hozzá Biros Péter.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Tisza-kormány: rengeteg bejelentés érkezett, alkotmányos válság felé sodródhat az ország

Tisza-kormány: rengeteg bejelentés érkezett, alkotmányos válság felé sodródhat az ország

Számos fontos bejelentést tett a kormány csütörtökön: öt új jogszabálytervezetet is társadalmi egyeztetésre bocsátott, köztük a lakossági jelzáloghitelek kamatstopjának kivezetéséről, a babaváró hitel feltételeinek módosításáról és a kriptoeszközök szabályozásának átalakításáról szóló javaslatokat. A kormányzati tájékoztatón szó esett a mohácsi Duna-híd beruházásának felülvizsgálatáról, a kórházi klímarendszerek felújítását célzó fejlesztési programról, az uniós források megszerzését célzó korrupcióellenes és igazságügyi intézkedésekről, valamint a jövő heti brüsszeli EU-csúcsról is. Eközben Török Gábor arról írt, hogy az államfő legutóbbi lépése tovább mélyítheti a kialakuló alkotmányos válságot.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×