Infostart.hu
eur:
355.2
usd:
308.63
bux:
133528.69
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Megvan Kovács Katalin új edzője!

A kétszeres olimpiai bajnok kajakozó Kovács Katalin új edzője Csipes Ferenc lett. A 23-szoros világbajnok sportoló sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy az MTK-tól a Honvédhoz szerződött, a megállapodás január 1-jétől érvényes.

Kovács Katalin megerősítette, hogy 2012-ig, a londoni olimpia végéig folytatja pályafutását. A versenyző elmondta, hogy Budapesten készül a továbbiakban Kozák Danutával és Szabó Gabriellával, illetve Csipes Ferenc csapatának többi tagjával, később pedig a páros, illetve négyes edzéseket Janics Natasával, és Kovács László edző bevonásával tartják.

Kovács Katalin megköszönte másik kérője, a Szeged érdeklődését. Elmondta, hogy a fővárosban akar maradni, a többi között ez döntött a Honvéd mellett. A felkészülést Kovács Katalin egyébként néhány hete már megkezdte Kozákkal és Szabóval.

Címlapról ajánljuk

Örülhetnek a napelemesek: meghosszabbította a lakossági pályázat határidejét a kormány

Megkönnyebbülhetnek, akik már megkezdték a lakossági napelemes beruházásukat, de bajban voltak a június 15-i határidő miatt, mert szeptember 30-ig befejezhetik a beruházást, mert meghosszabbította a kormány a határidőt.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Erősödik a forint - Döntött az EKB

Erősödik a forint - Döntött az EKB

A forint szűk sávban mozgott csütörtökön. A legfontosabb esemény az volt, hogy az Európai Központi Bank 25 bázispontos kamatemelést hajtott végre, az irányadó betéti rátát 2,25 százalékra emelve az elhúzódó energiaválság és a gyorsuló infláció miatt. Christine Lagarde jegybankelnök az iráni háború okozta magasabb energiaárakra hivatkozva hangsúlyozta, hogy az inflációs kockázatok egyértelműen felfelé mutatnak, a kamatemelés pedig minden lehetséges forgatókönyv megvalósulása esetén indokolt lenne.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×