Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Dél-Afrikába indulnak Európa válogatottjai

A cél Dél-Afrika. A 2010-es labdarúgó-világbajnokságra jutás a célja a kilenc európai csoport tagjainak is, akik az első nagy fordulót játsszák szombaton.

Számunkra nyilvánvalóan az első csoport a legérdekesebb, amelyben a magyar válogatott szombat este 19:45-kor a dánok ellen kezd. Erwin Koemannak ez lesz az első tétmérkőzése szövetségi kapitányként, de nem a saját karrierje, hanem a válogatott miatt tartja fontosnak a jó rajtot. Az összeállítást illetően még egy-két kérdőjel nem egyenesedett ki: úgy tűnik, legfeljebb egy, a hazai bajnokságban szereplő játékos, Rudolf Gergely kerülhet a kezdőcsapatba, de nagyon is elképzelhető, hogy tizenegy légiós szerepel majd a magyar válogatottban.

Morten Olsen, a dánok kapitánya is titkolózik, azt mondja, csak közvetlenül a mérkőzés előtt dől el, hogy Thomas Sörensen, Nicklas Bendtner és Jon Dal Tomasson közül legalább valaki tudja-e vállalni a játékot.

A csoport másik két mérkőzésén az esélyesebbek vendégeskednek: a svédek Albániában, a portugálok Máltán.

Murciában mutatkozik be Del Bosque


A további mérkőzések közül négy érdemel kiemelést. Az Európa-bajnok spanyol válogatott, immár az új szövetségi kapitánnyal, Vicente Del Bosquéval a kispadon, a bosnyákokat fogadja Murciában. A világranglista-vezető gárda számára a délszláv válogatott nem éppen kívánságellenfél a rajtra: a 2006-os világbajnokság selejtezőin mindkét mérkőzés 1-1-re végződött.

A németek Liechtensteinben játszanak, s mi tagadás nem tartanak túlságosan a mérkőzéstől. Pedig az előjelek nem jók: a két sérült, Michael Ballack és Torsten Frings nem játszanak, s új a közvetlen védelem: az Eb Lehmann, Metzelder, Mertesacker trióját az Enke, Tasci, Fritz hármas váltja fel. Löw kapitány nem jelölte a kezdő csapatba az Eb legjobb német játékosát, Lukas Podolskit sem, míg Bastian Schweinsteigernek kell átvennie Ballack szerepét.

Lippi és Cannavaro visszatér

Marcello Lippi a 2006-os világbajnokság megnyerése óta először játszik tétmérkőzést az olasz válogatottal. Augusztusban nem sikerült a kapitány visszatérése, most Larnacán Ciprus lesz az ellenfél. Lippi tart a meccstől, mint mondja, az ellenfél válogatottja sokat fejlődött az elmúlt években. Öröm és megnyugvás ellenben a kapitánynak Fabio Cannavaro visszatérése.

Az angolok Barcelonában Andorra csapatánál vendégeskednek. Fabio Capello először vezeti majd tétmérkőzésen a háromoroszlános válogatottat. Az angolok másfél éve, 2007 márciusában, Eb-selejtezőn, vendégeskedtek már a barcelonai Olimpiai Stadionban az andorraiaknál. Akkor, bár nagyon gyenge játékkal, de 3-0-ra győztek, ám két góljukat az a Steven Gerrard szerezte, aki most operációja miatt nem léphet páyára. Ott lesz ellenben ismét a középpályássorban David Beckham.

Világbajnoki selejtezők
Európa
Szombat

1. csoport
Albánia-Svédország, Tirana 18:45
Magyaroroszág-Dánia, Puskás Ferenc Stadion 19:45
Málta-Portugália, Ta‘Qali 20

2. csoport:
Moldova-Lettország, Tiraspol 18
Izrael-Svájc, Tel-Aviv 19:55
Luxemburg-Görögország, Luxembourg 20:15

3. csoport:
Lengyelország-Szlovénia, Wroclaw 17
Szlovákia-Észak-Írország, Pozsony 17:30

4. csoport:
Wales-Azerbajdzsán, Cardiff 16
Liechtenstein-Németország, Vaduz 20:45

5. csoport
Örményország-Törökország, Jereván 18 ó
Belgium-Észtország, Liege 20:45
Spanyolország-Bosznia-Hercegovina, Murcia 22

6. csoport
Ukrajna-Fehéroroszország, Lviv, 19
Andorra-Anglia, Barcelona 20
Horvátország-Kazahsztán, Zágráb 20:15

7. csoport
Románia-Litvánia, Kolozsvár 20
Szerbia-Feröer-szigetek, Belgrád 20:15
Ausztria-Franciaország, Bécs 20:30

8. csoport
Grúzia-Írország, Mainz 18
Montenegró-Bulgária, Podgorica 20
Ciprus-Olaszország, Larnaca 20:45

9. csoport
Macedónia-Skócia, Szkopje 15
Norvégia-Izland, Oslo 19

Dél-amerikai vb-selejtező, 7. forduló
szombat:

Argentína-Paraguay 21 ó
Ecuador-Bolívia 23:10
vasárnap:
Kolumbia-Uruguay 1:20
Peru-Venezuela 3:30
hétfő:
Chile-Brazília 3

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×