Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Turi György: Laci egyszer elkapja Phelpst

Cseh László trénere szerint az új fejlesztésű úszódresszek hozták a legkiemelkedőbb előrelépést a sportágban. Turi György az InfoRádió Gólvonal című sportmagazinjában úgy vélekedett, hogy a mostani technikai újítás után egy évvel már jóval ritkábban dőlnek majd meg a világrekordok. Az edző hozzátette: tanítványa akár már jövőre, a római világbajnokságon legyőzheti legnagyobb ellenfelét, az amerikai Michael Phelpst.

Az úszósport tiszta - jelentette ki az InfoRádió Gólvonal című műsorában Turi György, Cseh László, a háromszoros pekingi ezüstérmes úszó trénere annak kapcsán, hogy bár a doppingellenőrök több száz vizsgálatot végeztek el az olimpián, egyetlen teszt sem lett pozitív.

A Kőbánya SC úszószakosztályának vezetőedzője szerint az, hogy az ötkarikás játékokon tizenöt világcsúcsot döntöttek meg a versenyzők, nagyban a cáparuhának is nevezett úszódressznek köszönhető.

A szakértő szerint a sprintszámokban induló úszóknak rengeteget segít a cáparuha. "Takács Krisztián 21:84-et úszott, ami egy ciklussal ezelőtt még olimpiai rekord volt, most meg döntőbe nem lehetett vele kerülni" - magyarázta Turi György.

A tréner szerint abból derül majd ki, mennyit számít az úszódressz, hogy Michael Phelps, Alain Bernard vagy Ryan Lochte jövőre, ugyanabban a cáparuhában úszva mennyit tud javítani az eredményein.

"Akkor majd visszatérhetünk erre a kérdésre, és akkor a sok-sok kétkedőnek megadjuk a választ: igenis, az úszósport tiszta" - mondta Turi György. Az edző hozzátette: csalók mindig voltak és lesznek is, őket ki kell zárni, de a tisztességes és becsületesen készülő sportolókat nem szabad egy napon említeni az ügyeskedőkkel.

Egyszer Cseh lesz a csodaember

Pekingben a szakértők és az újságírók egyértelműen a két amerikait, Michael Phelpst és Ryan Lochtet tartották a 400 méteres vegyesúszás favoritjainak, Cseh Lacit a legtöbben a negyedik, ötödik helyre várták - mondta a magyar úszó trénere.

Erre szépen rácáfolt Laci, és alaposan elpáholta Lochte-t. Nagyon nagy skalpot ejtett. A másikat csak kergette még, de ami késik, nem múlik  - jegyezte meg Turi György, aki szerint a magyar úszóklasszis már a római világbajnokságon legyőzheti legnagyobb ellenfelét, Michael Phelpst.

A Kőbánya SC úszószakosztályának vezetőedzője elmondta: nem igaz, hogy Cseh László a 2005-ös montreali világbajnokságon csak azért tudta megnyerni a 400 vegyest, mert Phelps nem indult. Az amerikai ott volt a versenyen, ám látta, hogy a magyar úszó jobb formában van, ezért kihagyta azt a számot - közölte Turi György.

"Laci egyszer elkapja és megveri. És akkor majd ő lesz a csodaember, aki meg tudta verni Michael Phelpst" - fűzte hozzá az edző.

Hanganyag: Farkas Dávid

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×