Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Gercsák Csaba nem bírta tovább

Gercsák Csaba feladta az ötkarikás programban most bemutatkozó férfi 10 km-es hosszútávúszó viadalt a pekingi olimpián.

A verseny egyetlen magyar résztvevője - aki júniusban éppen itt harcolta ki az indulási jogot - közel fél távig bírta az iramot, majd leszakadt, és a 7. km-nél kiszállt a vízből.

"Nagyon el van keseredve" - mondta elsőként tanítványáról Németh Zsolt, a 20 éves úszó edzője.

"Azt már előzetesen sejteni lehetett, hogy nagy lesz a taktikai harc, hiszen van a mezőnyben két olyan 1500-as úszó, aki 15 percen belül teljesíti ezt a távot, egyikőjük itt, Pekingben is döntős volt, a másik pedig a finálé közelében. Õk aztán az elején olyan tempót diktáltak, ami többeknek nem felelt meg. Csabának sem ez a technikája, ő szép lassan kezd és fokozatosan melegszik be. Persze nagy szíve van, így ő is elkezdte nyomni velük nagyon, sokáig az élbollyal tartott, a fordulót jól vette, de aztán kiderült, hogy gyors volt neki ez a tempó" - magyarázta Németh Zsolt.

"Később próbálta rendezni a sorait, de akkor már rosszul lett, hányt, ettől elgyengült és nagyon fájt a gyomra. Végül azt mondta, hogy nem megy tovább.

A tréner hozzátette: azzal próbálja vigasztalni a fiatal Gercsákot, hogy lesz még javítási lehetősége és már az nagy szó, hogy egyáltalán eljutott az olimpiára.

"Még soha nem adtam fel egyetlen versenyt sem" - kesergett a magyar úszó, aki még két órával a történtek után is a sportolók pihenősátrában szomorkodott. "Egyszerűen nem kaptam levegőt, talán a dressz az oka. Most először úsztam egészalakos dresszben, edzésen kipróbáltam már, de csak derékig, lehet, hogy nem most kellett volna kísérletezni vele."

Gercsák előzetesen az első tíz közé szeretett volna kerülni a viadalon, amelyet a holland Maarten van der Weijden nyert, akinél 2001-ben leukémiát diagnosztizáltak, ám sikerült legyőznie a betegséget. A második helyen a brit David Davies csapott a célba, míg a harmadik a német Thomas Lurz lett.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×