Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Igaly Diána nem jutott a fináléba

A címvédőként indult Igaly Diána nem jutott be a döntőbe a női skeetesek között a pekingi olimpián, miután az alapversenyben csak 66 korongot ért el és ez kevés volt a legjobb hat közé kerüléshez.

Az athéni játékok győztese - aki négy évvel korábban, Sydneyben harmadikként zárt - a rajt előtt óvatosan úgy fogalmazott, hogy a fináléba, azaz az első hat közé szeretne kerülni, de azért hozzátette, hogy mindent elkövet címe megvédéséért.

Igaly a selejtezőben az aktuális világbajnok német Christine Brinkerrel, a brit Elena Little-lel, az ausztrál Natalia Rahmannel és a 2000-ben előtte győztes, 2004-ben viszont mögötte harmadik azeri Zemfira Meftahetgyinovával került egy ötösbe.

Az első sorozata nem sikerült túl jól, a negyedik pozícióból elhibázta az egyik célt, majd a következőből kettőt is, így 22 koronggal zárta az első 25 lövést, ami a 19 fős mezőnyben a 11. helyet érte. Az élen ekkor három hibátlanul teljesítő lövő, Brinker, az olaszok klasszisa, Chiara Cainero, valamint az Athénban és a legutóbbi vb-n egyformán második kínai Vej Ning állt.

A második körben a magyar szinte hibátlanul teljesített, csupán ismét a negyedik lőállásból - ahol hat korongot is le lehet vadászni - tévesztett kétszer is. Talán az időközben a napsütést felváltó szakadó eső zavarta meg, talán nem, de tény, hogy ezt a sorozatot 23-mal zárta, amivel feljött a holtversenyes hetedik helyre, egy korongra a finálétól. A viadal ezen szakaszában rajta kívül még öten rendelkeztek 45 korongos eredménnyel, az élen pedig Vej Ning és Cainero állt 48-cal.

Az immár esőmenetes utolsó sorozatot aztán nagyon elrontotta Igaly, a második, harmadik és negyedik helyen is célt tévesztett, az utóbbi lőállásban ráadásul kettőt is, így csak 21 korongot ért el, összesítésben pedig 66-tal zárt, ami kevés volt a döntőhöz és a címvédés lehetőségéhez, s a magyar klasszis csak 13. lett.

A döntő 25 korongja után hármas holtverseny alakult ki az élen, így az érmekről szétlövés döntött: ebből jött ki a legjobban Cainero. Az amerikai Kimberly Rhode lett a második, a német Christine Brinker pedig a harmadik.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×