Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Súlyosan megsérült az egyetlen magyar súlyemelő

Súlyos sérülést szenvedett Baranyai János súlyemelő, a sportág egyetlen magyar szereplője a pekingi olimpián.

A 77 kilós versenyzőnek a jobb könyöke kifacsarodott harmadik szakításkísérletekor, a 148 kg felemelése közben. Baranyainak a visszazuhanó súlyzó a hátára esett, hordágyon vitték le a pódiumról.

A magyar versenyző a 140 és a 145 kg-ot sikeresen teljesítette a kategória B csoportjában.

"Kórházba került, s már túlvan a röntgenvizsgálaton János, akinek a könyöke kificamodott, s most altatják, hogy a helyére tegyék. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy törés nincs, és valószínűleg szakadás sincsen, amellett további sérülés nélkül megúszta, hogy ráesett a súlyzó" - mondta el a helyszínről Halász István, a Magyar Súlyemelő Szövetség főtitkára.

A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) ügyeletes orvosa, Marta Victoria Barroga az Új Kína hírügynökségnek elmondta: szerencsére nem olyan súlyos a sérülés, mint amilyennek először látszott.

"Baranyainak legalább egy hét teljes pihenőre van szüksége, és négy hét múlva már rendben lesz" - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×