Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Szávay már az első körben kiesett

Szávay Ágnes három szettben kikapott a kínai Cseng Csiétől a pekingi olimpiai tenisztorna első fordulójában, így kiesett.

A magyar sportoló az első szettet 6:4-re megnyerte, majd a másodikat 3:6-ra elveszítette wimbledoni legyőzőjével szemben.

Szávay a döntő játszmában hátrányban került, de felkapaszkodott. Döntő pillanatban nem tudta hozni saját adogatását, így végül 7:5-re kikapott, és elbúcsúzott az egyéni versenytől.

"Jobb volt az ellenfelem, a vége felé kissé passzív voltam, többet kellett volna kezdeményeznem. Jó meccset játszottunk, a fontos pillanatokban azonban ő jobban koncentrált. Cseng előnyben volt, hiszen rengetegen drukkoltak neki, ráadásul az itteniek azt sem tudják, hogy mi az a tenisz, a labdamenetek közben sziszegnek, ordibálnak és pfujolnak, nagy volt a zaj, ez is zavart. Tény, hogy most jobban teljesítettem, mint az utóbbi időben, ez jó előjel lehet New Haven és a US Open előtt, de szomorú vagyok, hiszen az olimpia nagyon fontos számomra és kár, hogy már az első körben búcsúztam. A párosra is nagyon készülök, fel vagyok pörögve, motivációs problémák nem lesznek" - mondta Szávay Ágnes.

A 19 éves magyar teniszező párosban Arn Grátával az oldalán egy japán kettőssel találkozik.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×