Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Knapek ötödikként zárt

Knapek Edina nem került a legjobb négy közé a női tőrözők versenyében a pekingi olimpián, mivel a negyeddöntőben kikapott a címvédő Maria Valentina Vezzalitól. A magyar sportoló ötödikként zárt, vagyis pontszerző helyen végzett.

A címvédő olasz gyorsan elhúzott a negyeddöntőben, és végül fölényesen, 15-3-ra nyert. Vezzalival együtt három olasz került az elődöntőbe.

Knapek Edina két kínai sportoló ellen magabiztosan győzött korábban, és végül az ötödik helyen zárta a versenyt.

"Úgy érzem, kicsit elfáradtam az első két asszómban attól, hogy a közönséggel is meg kellett küzdenem. Mikor túljutottam a két kínain, talán túlságosan megkönnyebbültem. Sajnos elég hamar véget ért számomra a Vezzali elleni mérkőzés, nagyon jól vívott, és azt éreztem, hogy nem tudok mit csinálni. Végül is ötödik lettem, az nem rossz eredmény. A csapatversenyben mindenképpen szeretnénk érmet szerezni, így is jöttünk ki" - mondta az MTI-nek Knapek Edina.

A nyolcaddöntőben kiesett Mohamed Aida tizedik, Varga Gabriella pedig tizenkettedik lett.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×