Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Baczkó kikapott, hetedikként zárt

Elvesztette második mérkőzését a vigaszágon Baczkó Bernadett: az 57 kilogrammosok között induló magyar dzsúdós a francia Barbara Hareltől kapott ki. A tavalyi világbajnokságon bronzérmes magyar dzsúdós így a hetedik helyen zárt a pekingi olimpián.

Első mérkőzését megnyerte, a másodikat azonban elvesztette, így a hetedik helyen zárt Baczkó Bernadett a pekingi olimpián.

A tavalyi világbajnokságon bronzérmes magyar dzsúdós zután került a vigaszágra, hogy kikapott a bajai születésű, de ausztrál színekben versenyző Pekli Máriától a 32 között, legyőzője pedig a folytatásban ipponnal verte a tunéziai Neszria Dzselasszit, így bejutott az elődöntőbe.

Baczkónak Dzselasszit még sikerült megvernie, a francia Barbara Harelt - akit a tavaly vb-n megvert a négy közé jutásért - azonban nem tudta legyőzni. A találkozó páros intéssel indult, aztán előbb a magyart, majd 31 éves, kétszeres Európa-bajnok ellenfelét figyelmeztették, így két jukó állt az eredményjelzőn.

Már csak 16 másodperc volt hátra, amikor Harel fejenátfordítást kezdeményezett, Baczkó pedig a tótágasból a vállára esett, ami vazarit és végül győzelmet ért riválisának.

"A levegőben véletlenül hasba rúgott a francia, utána elnézést is kért érte, én viszont amiatt nem tudtam kifordulni, és a lábamra érkezni. Bár nem fáradt el annyira, amennyire gondoltam, a taktika működött, majd legközelebb legyőzöm őt. Örülök, hogy a hetedik helyen végeztem, bár nem bírtam kihozni magamból a maximumot. Londonra próbálok majd máshogy készülni, ezzel együtt a mostani világranglistás pozícióm alapján reális a végeredmény" - mondta Baczkó, akit hamarosan elkísértek doppingvizsgálatra.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×