Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Hajdu: "Görbe a talpára esett"

Hajdu János szerint a brazilok ellen egyértelműen esélyesnek számít a magyar női kézilabda-válogatott a pekingi olimpián. A szakvezető a svédek elleni 30-24-es siker után a magyar szövetség főszponzorának, a Pannonnak adott interjút.

Könnyebb győzelem volt, mint amire a felkészülési meccsek alapján számítani lehetett. Hogyan sikerült felrázni a lányokat? Mit mondott nekik a kazah meccs után?

A kazahok elleni vereséget nem szabad túlértékelni. Felkészülési mérkőzésről volt szó, ráadásul a lányok előző éjszaka alig aludtak, még nem fejeződött be az akklimatizálódás. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a fáradtság párosult bizonyos akaratbeli problémákkal is. Utólag akár hasznosnak is tekinthetjük az előző vereséget, mert utána a lányokkal volt egy hosszú, nagyon őszinte beszélgetésünk, ahol nyilvánvalóvá vált, hogy többet ilyen nem fordulhat elő. A mai mérkőzésen már mindenki nagyon motivált volt, hihetetlenül akarták a győzelmet. Hosszasan elemeztük a svédek játékát, a lányok pedig óriási taktikai fegyelemmel hajtották végre a megbeszélteket. Kívülről talán könnyűnek tűnhetett a svédek elleni meccs, de valójában lelkileg elég nehéz volt, hiszen az első mérkőzés volt az olimpián és a csapatnak volt honnan felállnia.

Az elmúlt napokban állandó téma volt Görbicz Anita sérülése. A meccsen egy pillanatra sem látszott rajta, hogy pár napja még kérdéses volt a játéka. Ez az orvostudomány csodája, vagy az akarat diadala?

Mind a kettő. Dr. Balogh Péter csapatorvos egyszerűen zseniálisan végezte a feladatát, tényleg mindent megtett a gyógyulás érdekében. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy Görbének hihetetlen macskatermészete van: mások talán feladták volna, ő azonban a "talpára esett" és nagyon meg akart gyógyulni. Négy nappal ezelőtt, amikor arról beszéltem vele, hogy valószínűleg nem tud a kezdetektől játszani, szigorúan csak annyit mondott: "Az teljesen kizárt!" A játéka nagyon fontos volt, nem csak azért, mert Görbe fantasztikus a pályán, hanem mert a jelenléte megnyugtatja és motiválja a csapattársakat. Nélküle nem ugyanaz a válogatott, ez a két itteni felkészülési meccsen is világosan látszott.

A svédek ellen még az óhatatlanul bekövetkező hullámvölgyeket is sikerült túléli, köszönhetően elsősorban Pálinger védéseinek, de Vérten Orsi, Tomori és Szamoránsky is hozta a tőle elvárható teljesítményt. Kívülről úgy tűnt, hogy a csapat valóban csapatként működött. Ez lehet a fő fegyverünk?

Való igaz, tavasszal a legtöbb mérkőzésen egy-egy ember vitte a hátán az egész csapatot. A legutóbbi felkészülési meccseken - a románok ellen, vagy a skandináv túrán - azonban már hét-nyolc játékos is lőtt gólt, gólokat. A svédek ellen három kisebb hullámvölgy volt, és mindegyikből ennek köszönhetően sikerült kilábalni. Ha az egyik húzóember elfárad, mindig van, aki képes átlendíteni a csapatot a holtponton. Ma például nagyon sokat jelentett, hogy Ferling képes volt pótolni Görbét, így ő pihenhetett egy kicsit. A csapatszellem egyre erősebb. Külön szeretném azokat a játékosokat is megdicsérni, akik ma nem is játszottak. Az a biztatás, amit a pályán küzdők a kispadról kaptak, a legnehezebb időszakokban is erőt adott a csapatnak.

Mire számít a brazilok ellen?

Ezzel a morállal megverhetjük a brazilokat, úgy érzem, hogy mi vagyunk a találkozó esélyesei. A kollégáimmal már tegnap elkezdtük a taktikai felkészülést, videókat válogattunk, elemeztük a brazilok játékát. Ma élőben is megnézzük a brazil-német találkozót. A lányok most pihennek egy keveset, este hattól pedig három féle edzésprogrammal készülünk attól függően, hogy kiből mennyit vett ki a mai meccs.

Ideálisak a körülmények a felkészüléshez?

Korábban soha nem voltam olimpián, és azt kell mondanom, hogy lélegzetelállító a szervezés. Pazar körülmények között lakunk, a távolságok kicsik, az infrastruktúra hihetetlen. Egyetlen apróságot sem tudnék mondani, ami hátráltatná a felkészülést.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×