Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Ötvenmilliós prémiumot kapnak a spanyolok

Fejenként 213 ezer eurót kapnak a spanyol labdarúgók a Európa-bajnoki diadalért, míg a spanyol szövetség 23 millió euró jutalomban részesül a siker nyomán.

Fejenként 213 ezer eurót (51 millió forint) kapnak a spanyol labdarúgók a Európa-bajnokság megnyeréséért. A spanyol szövetség közlése szerint a prémium összegét a kontinensviadal előtt meghatározták.

23 milliót fizet az UEFA

Huszonhárom millió eurót kap a spanyol szövetség az Európai Labdarúgó-szövetségtől (UEFA) az Európa-bajnoki diadalt követően. A spanyol csapat valamennyi mérkőzését megnyerte, ezzel 15,5 milliót gyűjtött össze, a németekkel szembeni 1-0-s döntőbeli siker, vagyis az elsőség kiharcolása pedig 7,5 milliót ér.

A német együttes 14,5 millióval jutott el a fináléig, amelyért még 4,5 milliót, azaz összesen 19 millió kap.

Az UEFA összesen 184 millió eurót oszt szét a 16 résztvevő között, ebből 64 milliót a mutatott teljesítmény alapján. Valamennyi válogatott indulásból részesült 7,5 millió euróban, majd az első szakaszban a győzelmek 1 milliót, a döntetlenek pedig 500 ezret értek. A negyeddöntőbe jutott nyolc alakulatnak jut további két millió, az elődöntősöknek pedig újabb három. A marketing bevételek és a közvetítési jogdíjak emelkedése miatt lényegesen nőtt a szétosztható pénz összege 2004 képest. A portugáliai torna után 129 millió eurón osztozhattak a csapatok.

Zarándokolhat Aragonés

Luis Aragonés, a spanyol válogatott szövetségi kapitánya elzarándokol Santiago de Compostellába, ha betartja az Eb előtt tett ígéretét. A 69 éves szakvezető azt mondta, feleségével együtt végigmegy a híres zarándokúton, amennyiben csapata megnyeri a kontinenstornát.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×